Húsvéti Olimpia, peron-marketing, mentes-répatorta és a nagy „szökési” terv 🐰👜

Hát, hivatalosan is kijelentem, túléltem. Ha a Húsvét egy olimpiai sportág lenne, most ott állnék a dobogó legfelső fokán, nyakamban egy füstölt sonkával és elérzékenyülve a háttérben zúgó habverő ritmusára dülöngélnék.

Azt hittem, a csütörtöki szabadság a pihenésről szól majd... mekkora naivitás! Jöttem-mentem, vásároltam, mintha egy kisebb éhínségre készülnénk, pedig csak pár napig voltak zárva a boltok. Pénteken és szombaton a férjem maszekolt, úgyhogy rám maradt az összes otthoni „frontvonal”, főzés, mosás, takarítás – a szokásos egyszemélyes hadsereg üzemmód. De a nap fénypontja? Az a vasútállomás volt délután.

Az „Év Üzlete” a 2-es peronon 🕵️‍♀️

A lányom párja még előző héten talált a piacon egy amerikai bőrkabátot (talán Avirex?) kemény 5000 Ft-ért. A lányom meghirdette, és 125.000 Ft-ot ajánlottak érte! Mivel ők épp Ausztriában snowboardoztak, rám maradt a logisztika.

Kimentem a vonathoz, jön az úriember, magára kapja a dzsekit a padnál. Erre a semmiből előkerül egy másik, ismeretlen pasi, és mint egy beépített reklámarc, elkezdett áradozni:

„Úristen, ez egy eredeti amerikai dzseki? 

Ez de qrva jól néz ki! 

Pfúúú, ez nagyon drága... Eladó?!”

Esküszöm, nem ismertem az embert, de ha fizettem volna érte, se csinálja jobban a marketinget. A vevő boldogan kicsengette a pénzt, én meg ott álltam és pislogtam. Létezik, hogy egy használt kabát árából simán kijön akár egy teljes ünnepi nagybevásárlás sok ember részére, és még maradna is? Úgy tűnik, igen.

Szombaton reggel irány a piac bicajjal, málhás szamár üzemmódban, aztán irány a húsáruház (biztos, ami biztos alapon még egy kis sonkáért), aztán anyukámhoz eltekertem,

vittem neki ezt-azt, majd szombat délutántól vasárnap éjjelig pedig gyakorlatilag beköltöztem a konyhába.

Hétfőn jöttek a vendégek. Idén először csináltam egy gluténmentes csokis-répatortát is (isteni lett), de készült a teljesség igénye nélkül gluténmentes fanta-szelet, sajttorta, gyümölcszselés piskóta és mentes Raffaello is – pirított fenyőmaggal vagy mandula- vagy pisztácia krémmel töltve. 

Mivel nálunk mindenki mást „nem eszik”, nem is terítettünk, inkább telepakoltuk a nagy asztalt mindenféle jóval – igazi svédasztalos káosz, ahol mindenki megtalálta a maga boldogságát.

Vasárnap éjjel fél 12-kor még a konyhában pörögtem, hétfőn meg hulla fáradtan dőltem be az ágyba... de persze előtte még mikor a vendégsereg elment, akkor is felpakoltam, és eltekertem anyukámhoz, vittem neki megint mindenfélét és beszélgettem vele egy kicsit, hogy ne érezze magát egyedül.

Ezek után mikor tegnap reggel bejöttem dolgozni, komolyan mondom: a munkahelyi pörgés pihenésnek tűnt az otthoni nagyüzem után. De amíg a szakértői véleményeket készítettem egymás után, rájöttem: ideje elkezdeni a terepszemlét, úgyhogy nekiálltam az önéletrajzomnak. 

Már említettem a zseniális matekot, hogy 2027 végén a nők 40-nel úgy vonulhatok majd ki a Kit. szigora alól, hogy még a kassza is csilingelni fog. Mivel még „nagymamaság” nincs kilátásba, a cél az, hogy boldog nyugdíjasként duplázzam a bevételeimet. Hogy hogyan? Még keresem a legjobb irányt, ezért is kezdem ilyen korán. Lehet, hogy szakértőként vagy tanácsadóként számlázok majd cégeknek, de az is lehet, hogy megbízási szerződéssel csinálom tovább azt, amiben már profi vagyok – csak éppen sokkal kedvezőbb feltételekkel.

A lényeg, hogy már nem az igásló szerepére készülök, vagyis a saját utamon szeretnék galoppozni oda, ahol megfizetik a szakértelmemet.

A lányomék tegnap este értek haza Ausztriából, az „új-új” autóval - azt írta, hogy szuper! Jövő héten pedig szülinapozunk, már 34 éves lesz a nagylány – az ajándéka már megvan, régóta vágyott rá, szerintem hatalmas lesz az öröm.

Most pedig megyek, és megjutalmazom magam valamivel. Mert megérdemlem.