Nincs megállás

Most munka terén vagyok elhavazva. Bár az ingatlanvásárlással kapcsolatos dolgok is megtépázták az idegrendszeremet, de most hétfőre derült ki, hogy ez az ingatlan sem megfelelő, amit kinéztünk. Pedig már majdnem az előzetes értékbecslésnél tartottunk, a héten mentünk volna a hitelintézetbe, az energetikai tanúsítványt is megkérte az eladó, a hitelspecialistával még szombaton is beszéltem, egyeztettünk, akkor még úgy tűnt, hogy minden OK. 
Szóval szombaton még átbeszéltük, aztán hétfőn kiderült, hogy mégse egyezik a térképrajz és a valóság. Mint kiderült, a "melléképületet" - kibővítették, de ezt nem vezették át a földhivatalnál. Szóval engedélyeztetni kellene. Aha, csakhogy a bővítéssel túllépték a beépíthetőséget, így már fennmaradási engedélyt se kapnak rá. A bank pedig nem hitelez olyan ingatlanra, ahol a tényleges építmény nem egyezik azzal, ami a térképen szerepel. Így nem hitelezhető! Fennmaradási engedélyt nem kap, így le kellene bontani, csakhogy egy nappali, fürdő, és az emeleten egy teakonyha és két szoba lett kialakítva, és lent még egy fűthető garázs. Ha lebontják... Ááá Nem szabad lebontani. Na mindegy. Egész hétfőig egyébként gyomorgörcsöm volt, egyszer azt éreztem, hogy igen, ez tök jó lehetőség, másik pillanatban meg azt, hogy hatalmas felelősség, mi van ha bármi történik, 25 év nagy idő, ekkora hitelt felvenni ijesztő! 

Sok lehetséges forgatókönyv lepörgött a fejembe, volt ami megnyugtatott, de volt ami szorongással töltött el. Éjszakánként sem tudtam jól aludni, mert folyamatosan kattogott az agyam. A legnagyobb félelmem, hogy szinte kinulláznánk magunkat, mert az összes megtakarítást bele kellene tenni. Kell ugye önerő, ez min. 5-10 millió forint, aztán ügyvéd, földhivatal, banki költség, értékbecslő, közjegyző, stb., aztán még ugye a vagyonszerzési illeték, ami szintén 2-2,5 millió. Mi van, ha a foglalót bármi miatt bukjuk (mégse hitelez a bank, vagy mit tudom én... Több millió forint, nem néhány ezer...) Mi van, ha hirtelen bármi történik, ami veszélybe sodorja a dolgot? 

Nap, mint nap szembesülök vele a munkám során, hogy emberek élete egyik percről a másikra megy tönkre egy baleset vagy egy betegség miatt. És akkor még ott van az is, hogy történhet más nem várt dolog is. Munkahely elvesztése, gazdasági válság, támogatás megvonása, hitelfeltételek módosítása, bármi.
Szóval nem mondom, hogy hétfőn örültem annak ami történt, vagyis, hogy vélhetően ez a ház nem megvásárolható, de mégis be kell látnom, hogy azóta nyugodtabban alszom sokkal, kisimultam. 

Az, hogy megint kezdhetjük előlről az ingatlankeresést nem boldogít, de az, hogy egy kis időt nyertünk (vagy pont elveszítettünk ezáltal) - az most enged egy kis lélegzetvételt.

Persze a kisimultságról annyit, hogy mindig van valami, ami miatt nem tudok ZEN állapotba kerülni. 
Egyik a munka, most nagyon sok (sokk). A másik meg az, hogy megint szembesültem a gyors elmúlással és megviselt. 

Múlt hétvégén az unokaöcsém motoros baleset áldozata lett. A híradóba is benne volt. 46 éves volt. Nem, nem Ő volt a hibás, vétlen volt, de esélye sem volt a túlélésre, pedig csak el szeretett volna jutni A-ból, B-be. De már soha nem ért haza a családjához. Esélye sem volt... (baon.hu)
Nem tartottuk igazán a kapcsolatot, inkább a feleségével voltam közelebbi viszonyba, mert volt amikor együtt dolgoztunk, a városba is találkoztunk néha, ha összefutottunk, beszélgettünk. De hiába nem voltunk napi kapcsolatba, nagyon megérintett, hogy ennyi az élet. 

Milyen természetesnek vesszük, mikor reggel elköszönünk a szeretteinktől, hogy ha végzünk, majd találkozunk. Eszünkbe se jut, hogy történhet bármi olyan, hogy többé nem találkozunk. Azt hisszük, hogy ilyen dolgok mindig MÁSOKKAL történnek meg, velünk nem. 

Megint eszembe jutott a két korábbi autóbalesetem, az, hogy milyen szerencsések voltunk. Hogy ki nem sz@rja le, hogy totálkáros lett a kocsi, miközben nekünk egyik alkalommal se lett komoly, maradandó bajunk. Kit érdekel az autó? Mondjuk én tárgyakhoz korábban se ragaszkodtam igazán. A tárgy pótolható (általában), de az emberi élet nem!

Ami még eszembe jut, hogy az édesanyja is pár hónapja halt meg. Amikor a fia megvette a motort és képet tett fel róla a facéra, anyukája ezt írta: "szép motor, de aggódok." Hátborzongató.

A hétvégém így nem volt túl jó, megviselt az unokaöcsém tragikus halála, hogy esélye sem volt a túlélésre. Az is megviselt, hogy miket kommentelnek emberek a hírhez. Komolyan mondom nem normálisak. Nem gondolják végig, hogy valakinek a gyereke, vagy testvére, apja, vagy a férje volt? Még ha Ő lett volna a hibás, akkor se, de így, hogy ráadásul valóban vétlen volt, mégis sokan egyből elítélték, mintha csak a motoros lehetne a hibás.
Ááááá

Szóval a hétvégén még az ingatlan és a tetemes lakáskölcsön miatt is stresszeltem. Így talán még jó is, hogy annyi munka van, hogy nincs időm semmin gondolkodni. 
Végül a házvásárlást (legalábbis ezt) elengedtem, és a halálhírt is fel kell dolgozni, nem tudunk rajta változtatni. 

A sok munka most pont jó! Munkaterápiának fogom fel. 

Amikor hazaérek olyan zombi vagyok, hogy semmit sem tudok már csinálni. Csak nézek ki a fejemből, próbálok regenerálódni másnapra.
Néha vannak olyan interjúk, melyek felett nem tudok csak úgy elsiklani. Nem is tudom, hogy sírjak ilyenkor, vagy nevessek? 

Megosztok egyet. Tegnapi eset. Ami eszembe szokott ilyenkor jutni, hogy ezek az emberek is szavazhatnak? Ha igen, nem csodálom, hogy itt tartunk, ahol... 

Nem a teljes interjú, mivel az eleje ugye a személyes adatok, de aztán: 

Hányan élnek együtt: anyuval. 
Hol él anyukája? - Velem együtt a lakásban. 
Aha, értem. Iskolát mennyit járt? — Iskolát ide jártam az általánosba...- Speciálisba. - Igen. Nem! Idejártam a nyolcat, speciálisba Baján végeztem ’91-ben, és akkor ...
Milyen szakmát tanult? - Zöldség... zöldség-gyümölcs termesztő kertész vagyok. 
Na és iskola után miket dolgozott? - Itt dolgoztam a kórházban kertészetnél. - Hát már rég volt itt kertészet!  Hát igen... 
Azóta mit csinál, mióta nincs kertészet itt? - Utána meg... elmentem az önkormányzathoz dolgozni. 
És most hol dolgozik? - Most sehol. 
Hány éve nem dolgozik? - Hú, már 40-50. 
40- 50 éve nem dolgozik?! Hát hány éves most? - 49. 
No! Akkor nem lehet, hogy 40 éve ne dolgozzon! — Nem, otthon dolgozok. 
Tud-e írni, olvasni? — Igen. 
Nevén kívül bármit le tud írni? — Le. - Le. 
Szokott- e olvasni? - Nem, Én csak elmegyek a tesómhoz internetezni. Én tudom a kódszámokat és akkor ... 
Értem. És a számolás az hogy megy? - Hát is. 
Az mit jelent hogy hát is? - Igen is, meg nem is. 
Szokott-e járni boltba? - Szoktam.
Mondjuk, ha elmegy 5.000 forinttal és elkölt belőle 3.800 forintot, mennyit kell visszakapni? -2.500-at. Na! 
Ötezerből elkölt 3.800-at. - 1.800-at. - Nem. 
Milyen színű az ötezres? - Ötezres? Barna. 
És az egyezres?  Az ilyen kék, Mátyás király van rajta. - Aha. 
És a kettőezres? - Az is ilyen barna. 
Akkor olyan, mint az ötezres? - Nem, ilyen... 
A kettőezres olyan, mint az ötezres? Mert mind a kettőre azt mondta, hogy barna. — Sötétbarna. — 
És ha 100-ból elveszünk 20-at, mennyi marad? - 50. - Na jó. 
Melyik a jobb keze? - Ez. - Az a jobb keze? - Na, ez! — Na! Még ebben is téveszt. 
És hány ujja van azon a kezén? — Öt. — Jó. És a másik kezén? — Azon is öt. - Akkor összesen hány ujja van? - Tíz! - Nagyszerű! 
Egyedül fel tud-e öltözni, tud-e mosakodni egyedül? - Igen. 
El tudja látni magát? - El. - Rendben. - Meg tudok borotválkozni, kész. 
És volt-e eddig valamilyen betegsége? — Semmi. — Nem. 
Kell-e szedni valamilyen gyógyszert? - Nem kell szednem. 
És volt-e valamikor alkoholproblémája? - Nem volt. (Ide beszúrnám, hogy volt már olyan, aki erre a kérdésre azt válaszolta: alkoholprobléma? - kinek probléma??? - hmm)
És volt-e kezelése a pszichiátrián? - Nem volt. 
Hányadika van ma, azt tudja-e? — Ötödiké. Május 5., héttő. 
És milyen évet írunk? - Május. - Milyen évet írunk? - Évet? Hú, nem tudom. 
Magyarországnak mi a fővárosa? — Budapest. 
Mondjon egy pár országot, mivel vagyunk határosak! - Horvátország, hú, többet én nem tudok. - Többet nem tud. - Nem.
És Kalocsához milyen városok vannak közel? - .... Közel? Közel van Paks, meg Dunaújváros. - Jó. 
És ki volt Petőfi Sándor? - Költő. - És ki volt Kossuth Lajos? - Ez is költő volt. Költő, író, mindkettő. 
Na és mit jelent az a mondás, hogy „ addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”? — Hát azt nem tudom. 
Akkor mit jelent az, hogy „ alma nem esik messze fájától ”? — Hát ... - Azt sem, jó. — Azt se. 
Akkor mi a hasonlóság egy alma és egy labda között? — Mindkettő kerek. — Jó. 
Ki most a miniszter elnök? — Orbán Viktor. Doktor Orbán Viktor. 
Milyen párthoz tartozik Orbán?  FIDESZ-hez. 
Ismer-e még más pártokat? - Hát nem. 
Ki a köztársasági elnök? - Gyurcsány.

Nem mondom tovább... Ezek az interjúk kizökkentenek egy kicsit a mindennapi taposómalomból. Ilyenkor elgondolkodom. 

Mit is mondhatnék, ennyi időm volt egy gyors bejegyzésre, a határidők most ennyit engednek. Amint fellélegezhetek, majd folytatom...