Családi autóvásárlás: Ész és szív

Nem tudom, hogy másoknál az autóvásárlás miként zajlik. Biztos van ahol egy végtelenül unalmas, kimért folyamat. Hónapokig bújják a hirdetéseket, Excel-táblázatokat vezetnek a fogyasztásról, és szakértő arcot vágva rugdossák a gumikat a murvás telepeken. 

Nálunk? Nálunk ez egy családi hétvége, egy érzelmi hullámvasút és egy Messenger-csoportbeszélgetés keveréke, ahol a logika és az érzelmek úgy csapnak össze, mint egy délutáni szappanoperában.

A sztori ott kezdődött, hogy az öcsém, aki autószerelőként dolgozik egy márkaszalon-kereskedés-szervíz szentháromságban, leadta a drótot, hogy bekerült hozzájuk beszámításra egy 2018-as Kia Ceed, aminek a paramétereitől egy józan embernek azonnal megdobban a szíve. 

Az előző tulajdonosa érzelmesen búcsúzott tőle, még megsimogatta, mikor otthagyta a kereskedésben (ez nálam alapból bizalmi pont!), végig vezetett szervizkönyvvel rendelkezik, alig van benne több, mint  70 000 kilométer, és persze az öcsém is kezeskedik érte, hogy a gép pöpec állapotban van. 

Az ára pedig? Nos, az a bizonyos „beszámítási ár”, aminél ha meghirdetnék, legalább egy-egymillió kétszázezerrel többet kérnének érte.

Természetesen azonnal riasztotta a lányomat, hiszen ő épp autóprojektben van. 

De itt jött a bökkenő, mivel a lányom egy Mazda 3-asra vágyik. A Kia pedig... nos, a Kia egy racionális, biztonságos és kiváló választás, csak éppen mégsem Mazda, ugye... 

Néztem a lányomat amint körüljárta, ahogy beült az autóba, és amint beindította szinte éreztem azt a tipikus „tudom, hogy meg kéne vennem, de ez nem az én autóm” vibrálást. Olyan ez, mint amikor egy tökéletes férfival randizol, aki kedves, megbízható, szereti az anyját, de te mégis arra a bizonyos sármos „rosszfiúra” vágysz, aki jelen esetben egy Mazda 3. 

Még a mesterséges intelligenciát is bevetettük a döntéshez, ami bölcsen megállapította, hogy az autóvásárlás nem csupán matek, és ha a lányom minden egyes Mazda láttán elszomorodik majd a Kia kormánya mögött, akkor inkább engedje el (mármint nem a kormányt... :) hanem a kocsivásárlást :D ).

És ekkor jött a fordulat, képbe került a fiam barátnője, hiszen ő is autót keres. Neki ez a Kia nem egy ésszerű kompromisszum, hanem az abszolút "Álomautó". 

Ott helyben, még az autó megtekintése közepette eldőlt a sorsuk, bár azért még pár órát vívódtak, hogy mi legyen, de pár órával később döntött a lányom, nagyvonalúan átadta a lehetőséget, a fiam párja pedig boldogan lecsapott rá.

Sőt, ha sikerül, még egy kis extra gyorsasági kedvezmény is lesz, így hétvégére vélhetően már a papírok, a biztosítás és az átvizsgálás után vezetheti is.

Win-win helyzet a javából, hiszen mindenki jól járt, senkire nem lett ráerőltetve semmit, és mindenki a neki való úton halad tovább.

Én meg nosztalgiáztam mindezen, miközben a barátnőkkel chaten mindezt megosztottam. Eszembe jutott, amikor még nem a városba laktunk, és nemhogy autónk, de még jogsim sem volt, de volt két kisgyerekünk. A városba jártunk dolozni, mégis megoldottunk mindent biciklivel, busszal meg gyalog. Hihetetlen, hogy most meg több millió forintos tételekről diskurálunk a telefonon, mintha csak egy kiló kenyeret vennénk a boltban. 

Persze a lányomnak megígértem: nem hagyjuk cserben a Mazda-álmát sem. Mamájával beszállunk a különbözetbe, ha megtalálja az igazit, ő meg legfeljebb „ledolgozza” majd nekem, amikor már öreg és rozoga leszek, majd főz húslevest és beáztatja a száraz kiflit, ha nem lesz már fogam, hogy el tudjam nyamnyogni :). Szerintem ez több mint tisztességes üzlet. Nem? De! :D

A lényeg, hogy hétvégére újabb taggal bővül a családi autópark. 

Nálunk így mennek a dolgok: hirtelen, kicsit kaotikusan, de a végén mindenki mosolyog. 

Mit is mondhatnék: a fiataloknak azt kívánom, használják egészséggel az új csodát, sok-sok balesetmentes kilómétert és sok örömet. 

A lányommal meg vadászunk tovább a mazdára - igazából arra várunk leginkább, hogy bevigyenek egyet ugyanígy a kereskedésbe, új autó vásárlásához (beszámítva) csak mazda legyen és ha lehet piros!