Vannak napok, amikor az irodában nem a lefőtt kávé illata a legerősebb, hanem a feszültség.
Tegnapelőtt egyes kollégák arca úgy ragyogott, mintha hirtelen mindenki megnyerte volna a lottó ötöst. Milliomosok lettek, de nem a szorgalmuk, a tudásuk vagy a ledolgozott túlórák miatt. Nem, egyszerűen csak akkor érkezett meg a választás előtti mézesmadzag. Néztem a ragyogó arcokat, és közben azokat is, akik gubbasztottak az asztaluk felett. Ennek az egész osztogatásnak körülbelül annyi szakmai alapja volt, mintha azt mondták volna, hogy most azok kapnak pénzt, akik igazolni tudják, hogy hétfőn születtek. Körülbelül ugyanennyi ember kapott volna, és pont ennyire lett volna igazságos (én nem hétfőn születtem :D).
Négy éve egy hasonló helyzet még engem is megviselt, de most csak kívülállóként szemléltem a káoszt. Látom a mechanizmust, miszerint nem a teljesítmény számít, hanem az, hogy beleillesz-e egy éppen aktuális statisztikai skatulyába.
A kolléganőm az asztalára borulva próbált láthatatlanná válni. Ő az a típus, akit a rendszer „elfelejtett”. Becsülettel dolgozik, mindent befizet, de se adómentességet, se lakástámogatást, se dupla adókedvezmény, se semmit nem kap. Csak nézi, ahogy mások kapnak, miközben ő csak fizet és fizet, de egy garzon önerejét se látja maga előtt az élete végéig. Ott ült egyedül az igazságtalanság súlya alatt roskadozva, én pedig azon gondolkodtam, mit mondhatnék neki? Hogy ne szomorkodjon, mert én se kaptam egy fillért se? Ez nem vigasz. Vagy hogy úgyis üres a kassza és jövőre már ők se kapnak? Ettől csak még kilátástalanabb a jövő.
Így hát maradt a néma támogatás. Úgy éreztem, azzal segítek a legtöbbet, ha nem okoskodom, csak elismerem a másik fájdalmát. A jelenlétemmel üzentem, hogy igaza van, és ez tényleg mélyen igazságtalan. Mert végül ő, én és mind együtt fogjuk megfizetni azoknak a hiteleknek az árát, amikből most ilyen bőkezűen szórják a pénzt.
Valami ehhez hasonló fojtogató tehetetlenség vezetett oda körülbelül három hete, hogy elindítottam az oldalam, amit csak egyszerűen Politikai Dühöngőnek hívok.
Az eredményen csak pislogok, hiszen ennyi idő alatt több mint 1.200 követő, 270.000 megtekintés és 11.000 reakció érkezett.
Napi nyolc óra munka mellett, az alvásidőm terhére pörgetem az oldalt. Úgy indult, hogy a frusztrációmat kiírjam magamból, aztán jöttek a kommentek, lájkok és persze a trollok. Velük imádok a legjobban kommunikálni, már ha lehet, mert a legtöbb nem tud érvelni, csak vádaskodni. De néha vannak csemegék, amikor kulturáltan elcseverészünk az ellenkező nézetekről, ami igazán felüdítő. Nem ez lenne a normális?
Óriási szükségem van erre a szelepre, és úgy látom, hogy másoknak is, mert az emberekben akkora a feszültség, mint egy túltöltött kuktában. A moderálás pedig felér egy pszichológiai tréninggel. Az indulatok félelmetesek, az emberek úgy harcolnak a kommentek között, mintha április 12. lenne az utolsó nap a Földön. Pedig a realitás az, hogy április 13-án is felkel a nap, és bárki is nyerjen, a kassza üres marad, a hitelek megmaradnak, az uniós pénzek pedig nem fognak aznap megérkezni.
A tartalmak elsősorban nem a most hatalmon lévő politikai elitt mellett szólnak, de szeretném leszögezni, hogy nem vagyok Magyar Péter fanatikus, hiszen én is látom a hibáit és az egóját. De ha ránézünk a világtérképre, az USA elnökeitől a kínai vezetőkig senki sem a szerénységéről híres. Aki eljut olyan magasságokba, annak kell egy adag nárcizmus és még nagyobb acélos ego, máskülönben az első kanyarban bedarálná a gépezet. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ne hibátlan szentet keressünk, hanem egy eszközt. Egy eszközt, ami képes lebontani ezt a jelenleg már nem jól működő rendszert. Lehet, hogy nem a legjobb választás, de jelenleg ő az egyetlen, aki elég erőt mutatott fel ahhoz, hogy repedéseket üssön a falon. Beállnék én más mögé is, ha látnám ezt az erőt, de most ő van.
Minden nap azt gondolom, hogy már nincs ami felpörgesse az oldalt, mert a legdurvább dolgok már megtörténtek. Aztán mindig emelik a tétet. Jött Lázár János elhíresült wc pucolós, tartalékos beszéde, majd Győr a lenyúlt lakáskasszával, Debrecen és Göd esetei, aztán a lepedő-gate. Következtek a titkolózások a debreceni gyár körül, a „digitális kislány” videója és a mutyi Pilisjászfaluban. Közben megy a kampány, a kormány már szinte mindenkinek osztogatott az anyák adómentességétől, a fegyverpénzen át a 13-14. havi nyugdíjig, de a legfrissebb mérések szerint mindezek ellenére a Tisza vezetése már kétharmadot jelentene. Borítékolni lehetett, hogy ezt nem hagyják annyiba. És úgy is lett, azonnal összehívták a Védelmi Tanácsot és katonákat rendeltek ki, miközben szakértők idegen zászlós támadásokról és önmerényletről beszélnek.
Aki ismeri a miniszterelnök korábbi videóit, tudja, hogy ő maga mondta el, mit kell tenni, ha bukásra állsz.
És ez egy pillanatra engem is megijesztett, aztán rájöttem, hogy van félnivaló, de nem a külső hatalmaktól, hanem inkább azoktól, akik féltik a hatalmukat.Itt tartok tehát...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése