A húsleves-kommandó kalandja

Leírás: Amikor elindulsz a szüleidtől egy kis húslevessel, de az utca végén lévő sarki tuják mögött akciófilmbe keveredsz. 

Alig írtam le tegnapelőtt, hogy olyan semmilyen a hangulatom, meg hogy nem történt semmi az elmúlt időszakban ezért nem is írtam vagy másfél hónapja, máris jött a cáfolat.

Azt mondják, örülni kell a szürke hétköznapoknak, mert ha épp semmi sem történik, az is lehet jó.

Valójában nem tegnap történt, csak tegnap jutott a tudomásunkra.

Vasárnap délután a fiamék átjöttek hozzánk, ebédeltek, aztán beszélgettünk, majd hazaindultak olyan 6 óra tájékán. De nem értek haza, csak éjszaka 11 órára, pedig csupán kb. 800 méterre ha lakhatnak tőlünk? 

Az történt, hogy amint vitték a kis stratégiai élelmiszerkészletet (húsleves, brassói, kóla), az utca végén valóságos akciófilmbe csöppentek.

Sötét volt, a sötétben amint az emeletes házak melletti tujákhoz értek, a tuják mögül egy artikulálatlanul ordítozó alak tűnt fel. Először azt hitték, hogy valakivel veszekedik, óbégat, de mivel sötét volt, így nem látták, hogy van-e még ott valaki? Aztán eléjük ugrott, és beléjük kötött. A fiam elmondása szerint nem igazán értette, hogy mit ordibál, mert érthetetlen volt. Nem tudni, hogy azért mert valami szer hatása alatt volt, vagy egyéb ok miatt. Talán cigarettát követelt, de lehet mást is, de annyira összefüggéstelenül, és érthetetlenül beszélt, hogy nem derült ki végül. A fiam próbálta távol tartani maguktól, de a férfi csak egyre erőszakosabb lett, és a támadó a fiam felé ütött, aki szerencsére elhajolt, így nem találta el. De a támadó csak nem akarta abbahagyni, ezért a fiam a karját kinyújtva próbálta ellökdösni magától/maguktól, és mondta neki, hogy "haladjál tovább!". Amúgy abszolút jellemző a fiamra ez a higgadtság és hidegvér. 

Viszont a sötétből előbukkanó alak csak nem haladt tovább, hanem a fiam barátnője felé is megindult, nyilván a fiam nem hagyta, aztán dulakodásig fajult a helyzet, és egyre erőszakosabb lett. Akkor már olyanokat is üvöltözött, hogy "ez az estéd lesz az utolsó", meg hogy "most meghalsz", ilyesmiket. (Azt mondjuk nem értem, hogy az emeletes házból senki nem vette észre, senki nem hallotta meg? Vagy csak sz@rtak bele?) A támadót sikerült lefognia a fiamnak, de az illető csak tovább hőbörgött. Nem tudom, hogy egyébként is bárkit megtámadott volna, vagy mivel a fiam vékonynak tűnik, nem gondolta, hogy  kerülhet ő is támadóként vesztes pozícióba? De a lényeg, hogy van ott izom és erő :). Végül a fiam lefogta és a földre teperte, ezzel megakadályozva a további verekedést a barátnője rendőrt hívott, akik kb. 4 perc alatt ott is voltak. Elvitték az "úriembert", a fiamékat kórházba vitték - látleletet vetetni - bár elmondásuk szerint nem volt semmi sérülés, majd bevitték őket a rendőrségre, ahonnan éjjel 11-re értek haza, miután felvették a vallomásaikat. 

Persze mindezt nem akarták elmondani, így csak tegnap szólta el a fiam magát az apjának, mikor nevetve mesélte, hogy jártak vasárnap, mikorra értek haza tőlünk.

Az apja persze nem úgy reagálta le a dolgot, ahogy a fiam, hanem úgy: "ha elkapom, elvágom a torkát." - Hát ja, gratulálok... Még jó, hogy a gyerek nem ezt a mentalitást örökölte. Nem gondolom, hogy ez lenne a megoldás. Szerintem a fiam a legjobban kezelte a helyzetet. 

Büszke vagyok a Fiamra! ❤️

Mert bátrabb - mint képzeli, erősebb - mint hiszi, és okosabb - mint sejti…
És persze elfogult vagyok, de az biztos, hogy jobban szeretem, mint gondolná!

Mondjuk én nem tudom mit csináltam volna? Valószínűleg megpróbálok üvölteni, hátha valaki meghallja. A jelenlegi kondimat elnézve, futni nem próbáltam volna, mert csak magam fárasztottam volna el, előnyt adva az őrjöngőnek. Erre azt mondta a fiam, hogy a barátnője megpróbált segítséget kérni, mert nem messze egy autó csomagtartójába pakolásztak és nézték is őket, de hiába próbált tőlük segítséget kérni, nem tettek semmit, nem segítettek, de még csak annyi sem volt bennük, hogy hívják a rendőrséget. 

Mindenesetre én büszke vagyok a fiamra, és ezt el is mondtam neki. 

Elmondtam, hogy a lehető legjobban kezelte a helyzetet, ügyes volt, megdicsérem és sokszor elmondtam neki azt is, hogy legyen büszke magára! 

Egyrészt azért, mert higgadt tudott maradni, és nem ütötte le a fickót. Ezt amúgy jól is tette, mert a rendőr is mondta, hogy ha leütötte volna, akkor még ő kerülhetett volna bajba. 

Másrészt legyen büszke a lovagiasságára, mert férfi módjára megvédte a barátnőjét, nem hagyta egy pillanatra sem, hogy felé forduljon a támadó. 

Harmadrészt és legfőképp azért, mert neki köszönhetően fejeződött be "simán" a dolog, mert mikor már nem tudta elkerülni a testi kontaktot, akkor nem ütött, nem rúgott, nem vált agresszívvá, nem használta ki, hogy erősebb, hanem higgadtan leszorította a földre a támadót, amíg a rendőrök megérkeztek. Így senki sem sérült meg.

Kérdeztem tőle, hogy eszébe se jutott ütni? Azt mondta, hogy eszébe volt, és folyamatosan az járt a fejébe, hogy mikor jön el az a pillanat, mikor nem tudja másképp megvédeni magukat, csak ha üt, de végül nem kellett! 

Persze faggatóztam, hogy mégis milyen volt a pasi? 

Annyit mondott, hogy nem volt fiatal, olyan ötvenes, aki valószínű, hogy valami szer hatása alatt lehetett, és azt is mondta, hogy egyébként amikor leszorította a földre, akkor érezte, hogy "jól ki van tesizve". Szóval volt ott is izom a ruha alatt... És nem, nem akarok belegondolni, hogy lehetett volna nála szúró- vágó eszköz. Nem akarok semmi máson gondolkodni, csak azon, hogy végül a körülményekhez képest minden a lehető legjobban alakult. A fiam RetroJeans kabátjának annyi, az szétszakadt pár helyen a dulakodás közben, elvileg majd meg kell fieztnie a támadónak, de nagy reményeket én nem fűzök hozzá. 

Szegény kis barátnő meg... Szegény, hogy megijedhetett. Ő olyan kis cuki, egy igazi "csendes lélek". Vékonyka, visszafogott, de kedves és jóindulatú. Mindig figyelmesen hallgat, és mindig a másik érdekeit tartja szem előtt. Tisztaszívű és szeretetteljes, akinek a jelenléte megnyugtató hatással van a környezetére. Pont olyan, mint amit a szakmája megkövetel - tipikus kisgyermekgondozó. El sem tudom képzelni, hogy miként élte meg a történteket. 

Aztán elmondtam még a fiamnak, hogy vasárnap mielőtt hazaindultak többször felajánlottam, hogy hazaviszem őket kocsival. Csak hogy ne sötétbe, hidegbe, kajával felpakolva sétáljanak, de ragaszkodott a sétához. Amint mondtam neki, azt válaszolta, hogy igen, ez is eszébe jutott, de jobb, hogy így történt, mert ez a pasi valószínűleg úgyis belekötött volna valakibe. És jobb, hogy nem egy gyereket, vagy idős személyt talált meg magának. Az is eszébe jutott, hogy mi lett volna, ha engem kap el mikor hazafelé megyek, hiszen kb. 2 perc alatt hazaértem volna és lehet addigra odaért volna a házunkhoz. Szerinte ennek így kellett történnie!

És hogy fokozzuk még a történéseket, ha már lúd, legyen kövér! Szóval a férjem megint beteg, otthon van, a veséjével van gondja, pár hét ismét munka nélkül, betegen, fizetés nélkül... Ráadásul hiába vagyunk vármegyei város, a kórházba nincs urológia, így mehet magánba, ami 25.000 Ft., plusz a gyógyszer még egy húszas (csak tegnap), ráadásul mivel ugye nem is tud így dolgozni, a fizetése is ugrik. 

Mi kell még karácsony előtt? 

Talán az, ami az elmúlt időszakba volt: SEMMI, inkább ne történjen semmi! 

Tanulság: Örülni kell annak is, ha semmi sem történik.