Újabb "nehéz nap"

Nem egy vidám poszt lesz. Pedig a kedvem nem szomorú, csak így próbálom kiventillálni magamból a nap, mint nap rám tornyosuló nehéz élethelyzeteket. 

Mint korábban is írtam, most annyi a munka, hogy szinte másra nincs is időm. Nincs időm magamra, kicsit kikapcsolódni, elmenni konditerembe, mert agyilag annyira zombi vagyok, hogy nem tudok délután már koncentrálni, úgy pedig nem ajánlott a konditerem, hiszen ott azért összehangolt mozgásra, koordinációra lenne szükség. Szóval nincs idő semmire, csak arra, hogy hazaérve próbáljak túlélő üzemmódba kapcsolva valamennyire regenerálódni, hogy másnap ismét el tudjam látni a munkámat. Közben próbálok úgy tenni, hogy a család mindezt ne vegye észre.

A mai nap is nagyon intenzív volt, nagyon sok pszichés problémás ügyféllel. Egyik a másik után. Még ki sem hevertem az egyiket, már jött a következő, ami talán még cifrább volt. 

Csak néhány momentumot kiragadva, természetesen úgy, hogy ne lehessen beazonosítani. És ha valaki azt hinné, hogy csak alul-iskolázott, vagy gyerekkoruk óta pszichés problémával élők fordulnak meg, hát nagyon nem. Bizony sok olyan van, akinek teljesen normál módon indult az élete és ment is előre egy ideig. Aztán történt valami... 

Az egyik a mai vizsgálatok közül: "fejében egy hang beszél hozzá: nem ismeri, csak annyit mond, hogy "mit tettél", vagy hogy "tedd meg", de nem érti pontosan. Az utóbbi időben már a Szentírást is elővette, hátha abban van a megoldás. - Főiskolát végzett óvónő. - Kezelések nem segítenek, gyógyszeres suicid kísérlete volt. Ami ehhez vezetett, illetve ami az állapotát kiváltotta az egy krízis. Az történt, hogy el akart költözni és egy távoli városban kivett egy albérletet, hogy párjával összeköltözzön. Az albérlet igen rossz állapotban volt és elhanyagolt, ráadásul az a személy, aki kiadta nekik, erre nem volt jogosult. A beteg találta ezt az albérletet és azóta önvádlásai vannak, foglalkoztatja, hogy mit is tett. (Hogy érthetőbb legyen, kifizetett kaucióként egy jelentős összeget, lehet, hogy annyi megtakarítása volt, majd az utcára kerültek.) Persze később rendeződött a helyzet, időközben más albérletbe költöztek, ami elfogadható, és jogtiszta, de a pszichés probléma  azóta is fennáll. Ez az esemény volt az, ami annyira megviselte, hogy akkor kezdődtek pszichés problémái, önvádlás, hanghallások. Egész gondolatvilágát az töltötte ki, hogy mit tett, emiatt már munkáját sem tudta ellátni. Most jelenleg már nem dolgozik, tétova, bizonytalan, problémáit egy füzetbe jegyezte le, onnan olvassa. Jelzi, hogy agykontroll tanfolyamon volt, azóta zavart, nem találja a helyét. Úgy véli, az életéből eltűnt pár év, amivel nem tud elszámolni. Ezt követően bonyolult számolásokba fog, többnyire az életkorát vonja ki bizonyos dátumokból, jelzi, hogy ez alapján Ő most 200 éves. Láthatóan érzelmileg megviselt, sirdogál. Miután mondandóját befejezte, egyszerűen, minden további egyeztetés, megbeszélés, elköszönés, stb. nélkül távozik. Viselkedése eléggé bizarr. 

És nekem mindebből mi jut eszembe?

Hogy ennek a nőnek egykor az óvodások vidám zsivaja és a játékos dalok töltötték meg a napjait. Az egykor türelmes és gondoskodó óvónő most a saját elméjének börtönében él, ahol a hangok nem hagyják békén, nem engednek neki megnyugvásnak. A betegség felemésztette nem csak a lelkét, hanem az egész személyiségét is. 

Mennyire szomorú és ijesztő!

Nyilván megvisel, hogy tanult, látszólag egészséges nő, így képes tönkremenni. De még fel sem lélegeztem, már jön a következő, egy velem egyidős férfiember, aki jelenleg már szociális intézetben él, miközben előtte erős, egészséges ember volt. Korábban hónapokig volt pszichiátriai osztályon. Szerinte csak azért, mert új gyógyszert kapott és a gyógyszert állították be neki. Születési dátumát nem tudja megmondani belekeveredik a hónapokba. Családtagjait, gyermekeit megnevezi. Elmondja, hogy katonai főiskolát végzett, majd hivatásos katona volt, a katonaság alatt kezdődtek a mentális problémái, több, mint 15 éve. Azóta folyamatosak a pszichiátriai észlelések vele kapcsolatban. Azt mondja, hogy a volt felesége többször megcsalta, elvált tőle, pornószínésznőként dolgozik Svájcban. Keveri a témákat: „Bekattantam, de nem bántok senkit, sosem volt öngyilkos gondolatom. Elégettem a papírjaimat a fürdőkádban, egész nap nevetőgörcseim vannak. Betartom a gyógyszerelést, 1 kávét iszom. 25 évig thai boxoltam." Úgy érzi, szemétkednek vele az ápolók, nem fogadják el a betegségét, nem tolerálják a nevetőgörcseit. Telefonján mutogatja, hogy milyen szöveget írt Bruce Lee és Brandon Lee halálával kapcsolatban, ezzel akarja bizonyítani, hogy ő nem beteg. Régi fotókat mutat, amikor még aktív sportoló volt. Valóban kényszeresen nevetgél időnként, azt mondja, ezt nem bírja leállítani. Testvére szerint pénzzel nem tud bánni, ha van neki, azonnal elkölti internetes játékokra. Folyószámla hitelt is vett fel játékokra, ezt most törleszti apránként. Gyógyszerszedésével kapcsolatosan mindig kitalál valamilyen mellékhatást, ami miatt váltani akar. Nem akarja bevenni a tablettákat. Látványos nevetőgörcsei vannak, harsányan hahotázik, de ez nem őszinte, mesterkélt, direkt.

Testvére is azt mondja, hogy eszközként használja a nevetgélést. Rendkívül manipulatív, szereti idegesíteni a körülötte lévőket, az ápolókat. Csak az használ, ha levegőnek nézik, nem figyelnek rá. Ekkor előbb-utóbb abbahagyja a nevetgélést. Mostanában bizarr szexuális fantáziákat hangoztat. Korábbi albérletébe nem térhetett vissza, mert a szomszédokat folyton zavarta, ezért a főbérlő kirakta. Támogató háttere nincs, családjából senki nem tudja biztosítani számára az állandó felügyeletet, a gyógyszerek pontos adagolását, bevételét. Önálló életvitelre képtelen! Miközben előtte főiskolát végzett, egészséges fiatalember volt, mára pedig ez lett belőle... Ugye mennyire szörnyű? A fegyelmezett, életerős, katonai főiskolát végzett fiatalember, akit nemcsak fizikai, hanem mentális erő is jellemzett, lassan teljesen szétesik. Az erős és önálló férfi mostanra már elveszítette önmagát, képtelenné vált arra, hogy elvégezze a legegyszerűbb napi feladatokat is. Az egykori katona ma már a saját elméjének börtönében él, önellátásra képtelen beteggé vált.

Még nem is végzek, de már itt a következő...

Ez talán még szörnyűbb... 

Fiatal lány, illetve úgy mondanám, hogy nincs még 40 éves se. Szintén diplomás, neki kb. 10 éve kezdődtek a súlyos pszichés problémái. Mentő szállította kórházba, agresszíven, zavartan viselkedett. Azt mondta: Sietnie kell, mert pogácsát kell sütnie a keresztfa ballagási ebédjére, nincs ideje. Különcnek tartja magát, mint Einstein. Diplomás, home office-ban dolgozik. Skót barátai vannak a lakásban, akik a testvére meglepetés bulijára jöttek. Lengyel férjéről beszél (aki szerinte a férje volt), aki drogos volt, de megette a férjét, őt szeretné értesíteni. Négy éve jött haza Skóciából, de készül vissza. Édesapja elmondása szerint börtönben van, mindenképpen szeretné értesíteni. Gyógyszert nem szed, mert Skóciában azt mondták ne szedje, 'az drog'. Az elmúlt két napban 3x hívták ki a szomszédok a rendőrséget, mert kinyit minden ablakot, hangosan hallgat zenét, pakol, kiabál, rendezkedik. Nagytestű kutyájával sétál póráz nélkül, félnek tőle. Korábban is hasonló állapotban volt, akkor gyújtogatott is. Erővel elveszi az autó kulcsát, őrült tempóban vezet, másokat veszélyeztetve - jogosítványa nincs. Édesanyja elmondja, hogy korábban többször próbálta kezeltetni, de sokszor nem  sikerült. A beteg azt állítja, hogy volt, amikor elrabolták, fogva tartották 3 napig, erőszakot követtek el... Nincs férje, nem is volt (ezt édesanyja mondja). Korábban egy lengyel férfival volt, most próbálja ismét felvenni vele a kapcsolatot. Ebben az állapotban tervezi ismét az utazásait. 

Többször (8 alkalommal) került osztályos felvételre. Egyik alkalommal akkor, amikor bement a rendőrségre megnézni (ellenőrizni), hogy ki mit csinál. A rendőrök hívtak mentőt. Kórházba kerülésekor azt állítja, terhes, de amikor az orvossal közösen megnézték a negatív hcg labort, akkor megnyugodott. Másnap szeretett volna Skóciába menni, elmondása szerint el van intézve az útlevele, meg minden egyéb. Kórházi kezelését követően (amikor kiengedték) valóban kiutazott Skóciába, és eltűnt a látótérből. Más alkalommal a Polgármesteri hivatalba ment be, azt állította, hogy Ő lesz majd az új polgármester. 

Megdöbbentem ezen az eseten is. Elgondolkodtam rajta, hogy ez a fiatal nő, diplomával a kezében, valaha tiszta és logikus gondolkodású volt. Aztán valami megbomlott az elméjében. A valóság és a képzelet határa elmosódott. A pszichés betegség elferdítette a gondolatait, így egyszer polgármesternek hiszi magát, másszor gyanakvóan figyeli a rendőrség munkáját. Az, hogy az elme képes ilyen szélsőséges dolgokat produkálni, számomra tragikus és megdöbbentő.

És ez még csak 3 a mai 18 vizsgálatból. 

Aztán volt egy fiatal nő, vidéken él, ahol nincs más munka, csak a közfoglalkoztatás, nagy a szegénység és a nélkülözés. A férje alkoholista, gyakori a veszekedés. Egy kisgyerekük van, de már magát sem tudja ellátni,  nemhogy a gyermekét. Elkeseredésében nem látott kiutat, nekiindult, hogy végez magával, a vonatsínek között találták meg, olyan állapotba, hogy azonnal kórházba kellett szállítani.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy milyen élethelyzetek vannak. Nem mindegy az sem, hogy ki hova születik. Sokan nem is tudják, hogy milyen jó helyzetben vannak, azok, akik egyébként azt gondolják, hogy nem is olyan jó nekik. Nem értékelik/értékeljük azt, ami éppen van. Meg kell becsülni azt is, ha "csupán csak átlagosan élünk". Sokaknak ez sem adatik meg. 

Érdekes, hogy amíg van valamink azt addig természetesnek gondoljuk, egészen addig, míg el nem veszítjük. És akkor mikor már nincs meg, akkor... Szóval számomra a tanulság, hogy meg kell tanulni értékelni azt ami van, akkor amikor van!

Szóval nem a munka visel meg, hanem az élettörténetek, a sorsok ami mindezek mögött van. Az, hogy az egykor egészséges, erős, tanult emberből mi válhat. Elég csak egy pszichés betegség, vagy sokszor egy baleset, vagy olyan kór, ami tönkre teheti nem csak az egyén, hanem a családja életét is. 

Aztán ilyenkor az is eszembe szokott jutni, hogy pedig egykor mennyire büszke lehetett ezekre az emberekre a családjuk. Mikor jó tanulók voltak, majd felvételt nyertek a főiskolára, egyetemre, vagy amikor megházasodtak, vagy pozitív lett a terhességi teszt, vagy megszületett a gyermekük. Milyen öröm lehetett, mikor megkapták a diplomájukat vagy munkába álltak. Most meg... 

Na nekem is ideje túllendülni ezen és mentálisan feltúrbózni magam. Örülni annak ami van, és nem hiányolni azt, ami nincs. Most például hazamehetek, akár pihenhetek is, vagy főzhetek valamit, de ha nincs kedvem a férjemet biztosan rá tudom venni. Neki az a szeretet nyelve, ha etethet valakit. (Ez látszik is rajtam.) Aztán ha úgy akarom, akár le is tusolhatok már korán, és olvashatok vagy filmet nézhetek. Feltöltődhetek! Egészséges vagyok!