Az előző bejegyzés még az új év első munkanapjaiban történt, azóta azonban voltak történések. Semmi extra, csak azért mégis, ez-az.
Először is a munkahely.
Szóval egyrészt nem változott semmi, másrészt meg nagyon is sok minden.
Ami nem változott, az az, hogy 3 éve volt utoljára béremelés (akkor is mindössze 10%), és bár még a mi osztályunkhoz a mai napig se sikerült az új főosztályvezetőnek lejönnie és bemutatkoznia, (pedig csak 2 emelettel felettünk van az irodája) de van olyan osztály, ami tőlünk valamivel több, mint 100 km-re van, szóval ott már megjelent és "bemutatkozott".
Azért írom így macskakörömbe, mert valójában a volt kolléganőm írta meg, hogy ott megjelent a sleppjével, és már vagy két perce beszélt, mikor ráeszmélt, hogy qrvára nem tudják, hogy ki ő, hiszen nem mutatkozott be. A bemutatkozást követően pedig azzal folytatta, hogy nem lesz béremelés, nem tud fizetésemelést adni, de tartsanak ki!
Ez tehát nem változott! Nincs pénz, ránk nincs. Az állam ennyire becsüli a saját munkavállalóit.
Ami változott. nálunk pl. 9 osztályt vontak össze, és többek között a jogászunkkal jól ki...tak, szebben mondva kicsesztek, és így vélhetően egy kicsit velem is. Egyetlen osztályvezetővel van konfliktusa, aki alacsonyabb végzettségű, mint a jogász, de ezt a hiányosságát gyors nyelvcsapásokkal igyekszik pótolni, és mint látszik nem is hiába, hiszen mégiscsak ov. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elég jól is csinálja. Szóval a jogászt ehhez az osztályvezetőhöz helyezték át. Nem volt kérdés, másnap már nem is jött dolgozni, azóta pedig munkát keres. Ma 10-re ment állásinterjúra. Fura volt, mert pont engem kérdeztek meg arról a helyről, ahová jelentkezett hogy, mit tudok róla mondani, ugyanis ott dolgozik a lányom barátjának a nővére. Nyilván csak szépet és jót mondtam, hiszen nekem nem volt vele gondom, ha kellett helyettesített, lejárt hozzám beszélgetni, kicsit politizálni, megmutatta a véd iratokat, szerette, ha dicsérgettem, hogy milyen ügyes. Én jól tudtam vele együtt dolgozni. Mondjuk így megint szuper lesz, hogy nem megoldott a helyettesítésem. Nem baj, így még jobban örülök neki, hogy talán májusba bevonulok 2 hétre, mert akkor nem lesz más, kénytelenek lesznek megoldani, hogy valaki dolgozzon helyettem, mert két hétig nem tudnak rám várni a határidők miatt.. Kivéve, ha alkalmatlannak nyilvánítanak a bevonulásra. Olyan fura az is, hogy semmi nem volt elvárásba leírva, hogy tudjak x km futni, vagy y fekvőtámaszt megcsinálni, vagy bármi. Na mindegy, a kondit heti 3-szor nyomom, egyre jobban igyekszem felépíteni az edzéseket. Az étkezésbe karácsony után volt egy kis kilengés, de most nagyon is jól tartom a makrókat és a kalóriát is. A gyenge pontom a hasi rész, úgy értem, izom szempontjából. Hasizmom az nincs, vagy ha van is, hát elég vastagon császárszalonna fedi :)
A kondi után a szauna nem maradhat el, nekem az a jutalom.
Múlt szombaton kissé már elégedett voltam a teljesítményemmel. Lenyomtam az emelkedőn való gyaloglást - 4 km,
Na, pont az előbb hívott a jogász, végzett az állásinterjún. Úgy érzi, hogy jól szerepelt, ha megadják neki azt a bért, amit kért és maradhat az egyéni vállalkozása is, valamint ha még a héten visszajeleznek neki, akkor azt mondta, hogy elfogadja.
A másik változás, hogy megpróbálom letenni az autót. Úgy értem nyilván nem teljesen, de pl. a munkahelyre való bejárás autóval tök felesleges. És nem, nem az üzemanyag árak, vagy a spórolás a motiváció, hanem az, hogy így is többet mozognék. Legalábbis ma reggel még ez volt. Ez min. napi 20-30 perc kerékpározást jelentene pluszba. Nem sok, nem sok, de a semminél több. Ennek jegyében ma reggel úgy készültem, hogy biciklivel megyek dolgozni. Csak arra nem számítottam, hogy az első kerekem teljesen lapos. Mivel a hátsó nem az, így vélhetően lyukas. Vennem kell egy belsőt és kicserélni. Így nem kockáztattam meg, hogy pumpálok bele és hazafelé meg tolom, vagy már félúton a munkahely felé is tolni kényszerüljek. Viszont mivel tényleg komolyan gondoltam, hogy nem kocsival járok a munkahelyre, így fogtam magam és vettem buszjegyet. Ha korábban eszméltem volna a problémára, akár be is gyalogolhattam volna, de annyi időm már nem volt, pedig testmozgás szempontjából az se lenne rossz. Szóval vettem buszjegyet. A buszmegálló pontosan a lépcsőházunk előtt van, a munkahelyem pedig attól, ahol le kell szállnom kb. 200 méter távolság. Nem is értem, hogy eddig miért nem jártam busszal? Azt hittem egyébként, hogy a buszozás gáz lesz. De nem volt az. Tökre élveztem! Az jutott eszembe, mikor félúton jártunk már, hogy kb. ekkorra vakartam volna le a jeget a kocsiról. Most ülnék be a hideg autóba, aztán sakkoznék, hogy merre is induljak, merre lehet kisebb a forgalom, hol nincs annyira bedugulva minden? Aztán a buszon nézelődtem is. Hmmm. Érdekes volt. A fiatalok 80%-a fülessel dugaszolta el a fülét, tehát még akik együtt voltak is látszólag, ők se beszélgettek egymással. Mi a volt kolléganőkkel mindig mindent a buszon beszéltünk meg. Tök jó volt... Ezek meg még ebbe a pár percbe se szólnak egymáshoz. Aztán a másik amit megfigyeltem, hogy jellemzően nem érdekli őket, hogy tömve van a busz, hogy kisgyerekkel állnak, vagy öregek alig bírnak kapaszkodni, a táskájukkal elfoglalnak egy plusz helyet. És ezt akkor se emelik meg, ha nem is kérdés, hogy még a helyüket is illene átadni, olyan személy áll mellettük. Nem, ők fülessel a fejükön, néznek ki az ablakon és foglalják a táskájukkal a plusz helyet. Na mindegy is. Nekem ezek ellenére is annyira jó élmény volt reggel a busszal való utazás, hogy az ebédidőmet arra szenteltem, hogy elmentem és megcsináltattam a "város kártyámat", és meg is vettem a 30 napos bérletet, a kártyának köszönhetően mindössze 3500 Ft-ért. Szóval haza is már busszal fogok menni. És így már nem is érdekel, hogy a bicikli kereke lyukas, majd mire jó idő lesz, akkorra megcsináltatom. Jövő hónap 12-ig megvettem a bérletem. Lehet, hogy most még az újdonság varázsa miatt tetszik, de tetszik, és élvezem. Nem nekem kell figyelnem, nem nekem kell anyáznom, kifurakodnom, erőszakoskodnom az úton, hanem lazán figyelhetek ki a fejemből.
Ha már ott voltam, akkor a gyerekeimnek is csináltattam "város kártyát".
Persze mikor mentem? Fél 1-kor, hiszen akkor tudtam kiszaladni ebédszünetre, hisz akkor ment el az utolsó beteg. Amint odaértem mit látok? Ebédidő 12-13 óráig.. Pfff... Tanakodtam magamba egy fél percet, hogy mit tegyek? Bekopogjak? Fél órát nem tudok még várni... Aztán úgy tettem, mintha nem láttam volna a táblát és bekopogtam. Egy férfi ült az ajtóval szemben. Illedelmesen köszöntem és megkérdeztem, hogy van-e ügyfélfogadás, vagy jöjjek vissza később? :D Azt mondta, hogy menjek csak. Így az én régi (10 évvel ezelőtt kiállított kártyámat érvényesítette, az így 2000 Ft-ba került és a két gyereknek meg igényeltem 1-1-et, azok 2500 Ft-ba kerültek, és kb. 2 hét múlva érkeznek majd postai úton Bp-ről. Nagyon kedves volt egyébként az ügyintéző, mindenáron ki akarta nekem nyomtatni, hogy hány helyre és milyen kedvezményekre jogosít, de mondtam, hogy neten meg tudom nézni, ne pocsékoljuk a papírt. Aztán a buszpályaduvar felé vettem az irányt, vettem bérletet és hazafelé már így megyek. Egy hónap 3500 Ft. Tök jó kedvem van tőle... Amit a benzinen megspórolok, azt mind jól elköltöm majd a piacon :)
Most hétvégén nagyon gyatra piac volt. Szombaton már reggel 8 körül anyukámnál voltam, olyan gyorsan végeztem, semmit se találtam. De a séta jó volt bemelegítésnek kondi előtt :)
Vasárnap is azt mondanám, hogy szinte semmit se vettem, de ha jobban belegondolok, akkor mégiscsak...
Először is vettem Ukko teákat - 4 csomaggal, aztán ugyanott volt még egy papírtáskába Bakker vagyis Lifetilt-es termékek - CLA és PYRUVAT - 4 doboz és 100 darabos kollagén kapszula - abból két dobozzal. Volt még yogi tea is, meg még 1-2 apróbb dolog, pl. Béres C vitamin 100 szemes, meg 3000 Ne D3 vitamin, 100 szemes. Mind bontatlan. Az eladót még soha nem láttam, meg is kérdeztem, hogy szokott-e itt árulni, de mondta, hogy nem, csak a lányát költöztették és ami felhalmozódott, de nem vitte magával azokat hozta ki a piacra. Árult egyébként még ruhákat 200 Ft/darab, meg egy csomó csokoládé is volt, meg szaloncukor, 500 Ft-ért adta, volt köztük nagyon drága bonbon is, de nem kockáztattam, hogy elcsábuljak, így nem vettem. Szóval a fenti nagy papírtáska tartalmának az árára azt mondta, hogy az egészért adjak 2000 Ft-ot. Húúú, nagyon megörültem, mert a yogi tea magába közel ennyi, de ha azt nézem, hogy az ukko tea egy csomagja 4000 Ft, ebbe meg 4 csomag is volt. És akkor még a lifetiltes cuccok, nos azoknak darabja 6-8000 Ft. körül van, de lehet már több is azóta, mikor még én vettem. Szóval minimum 50.000. Ft értékű dolgot vettem 2000 Ft-ért. De a lényeg, hogy én ezeket a termékeket egyébként használom, csak nem ilyen drágán kellett megvennem. Aztán már nem sok mindent vettem, igazából már csak egy számfestőt. Vagyis a dobozba 3 vászon, a vásznakhoz - festményekhez külön-külön festékkészlet, 9 ecset szintén bontatlanul csomagolva... Ezért meg ötszáz forintot fizettem. Itthon néztem, hogy darabját 8000 Ft. körül adják ezeknek a számfestőknek. Mondjuk még nem tudom, hogy kié lesz, de a lányom elvitte, hogy vagy a párja nővérének adja, vagy eladja jó áron :)
Jaaa, a lányom párjának meg sikerült végül a munka és a képzés mellett az edzősködés is. Bár nem tőle tudtam meg, hanem a jogászunktól, hiszen az ő ikerfiai járnak hokizni. És mikor bemutatták a lányom párját, mint leendő edzőt, akkor rám írt a jogász. Én meg egyből gratuláltam az " U8 új edzőjének". Edzés végeztével válaszolt, hogy köszöni a gratulációt, de azért nem mondta még, mert szerződése még nincs. Én meg írtam neki, hogy nem baj, a lényeg, hogy utalják a lóvét :D Azóta már persze van szerződés is. Imádja az edzősködést, bár sok idejét elveszik az edzések és a mérkőzések, de egyrészt lefárad (kellemesen és hasznosan), másrész szeret a gyerekekkel foglalkozni és meccsekre is járhat, az utiköltéség se neki fáj mostantól, sőt még pénzt is kap érte. Ez az első edzésén készült pár pillanat. Bár a képen nincs rajta, hiszen ő videózott, de az látszik, hogy a gyerekek élvezik a csúszkálást. És még az is lehet, hogy közülük kerülnek ki a jövő bajnokai.
Ja, mi is van még? A lányomat kártalanították. Nem tudom, hogy írtam-e korábban, de karácsony táján a tv híradóba is bekerült, hogy az egyik futárcégnél eltűntek a csomagok, vagy nem az érkezett meg, amit a vevő rendelt. a cikket itt lehet elolvasni A lányom is érintett volt, ő egy drága snowboard nadrágot adott el, de a vevőhöz nem az ért oda, hanem egy lábtörlő féle. Panaszt tett nyilván a vevő is, és a lányom is, csoportot alakítottak a fészen a károsultak, és ha nem oldódott volna meg a dolog, akkor feljelentést tettek volna, bár nem sok reményt fűzött a dologhoz. A futárcég eleinte nem ismerte el a problémát, de ehhez képest pár héten belül a vevőt is kártalanította és a lányomat is.
E helyett:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése