Összevisszaság

Most nem annyira vagyok kibékülve magammal, de ennek ellenére tök jól érzem magam a bőrömben! 

De ez így nincs jól!

Az történt, hogy pár hete megint kiugrott a térdem, semmi extra, csak a szokásos, szóval nem lehetett terhelni, így abbamaradt a kondi és felfüggesztésre került a saját testsúlyos edzést is. Imádom, hogy munka után punnyadhatok, olvashatok vagy akár még lehemperedve filmet is nézhetek, stb., hiszen van így szabad 2-3 órám magamra.

Imádom! 

Csak hát ugye... Nekem van ezzel egy kis problémám, hiszen nekem nem elég, hogy számolgatom a kalóriát, ch-t, stb., ha nem mozgok, akkor a súlyom elkezd felfelé kúszni. Na! Most is ez van. És tapasztalom, és tudom azt is, hogy mennyi időt, energiát és pénzt (magánorvos, tápkieg., élelem, vitaminok, stb.) raktam bele, mégis úgy érzem, ha most nem engedem meg magamnak ezt a néhány hét kihagyást, akkor nem lesz erőm a továbbiakban.

Múlt héten még aggódtam e miatt, mert nem láttam jönni, szóval nem voltam benne biztos, hogy ez változni fog, és mondjuk 1-2 hét múlva újra felveszem a ritmust és tolom tovább az edzést, ahogy előtte. 

De aztán múlt pénteken, mint egy isteni gondviselés, jött a jogász kollégám, hogy alakítani kellene egy 5 fős csapatot, mert hivatalon belül valami mozgásos kihívást indítanak. A pontos részleteket még nem tudom, de úgy gondoltam, na ez-az. Ez kell nekem! Nem csak magamért fogok mozogni, hanem a csapattársaimért is. Nem együtt kell edzenünk, hanem egyéni mozgásforma, csak ugye hozzá kell tennie mindenkinek a magáét. Ha jól tudom jövő hétfőn indul a kihívás és december 1-ig tart. (Majd egy másik posztba írok a csapatunkról, meg már van egy tök jó nevünk, csináltam egy csapatképet - ami persze csak rajzolt, és megírom a részleteket is - amit most még én se tudok.) Nos ezek szerint jövő hétfőtől vége a punnyadásnak. Pedig ha őszinte vagyok, nagyon élveztem azt a pár óra szabadságot munka után. Mert bár nincs kisgyermekem, de így is reggel 6-kor kelek, aztán indulás a munkába, este fél 5 felé érek haza, de ha edzeni megyek, akkor este 7 felé és nekem csak akkor van pár órám, hogy mossak, vasaljak, takarítsak, főzzek, vásároljak, stb., vagy mint az elmúlt pár hétben edzés helyett: lazuljak, olvassak, filmet nézzek. 

Aztán a családba is mindig van valami, ami stresszfaktor, de pont a múlt héten gondolkodtam rajta, hogy valahogy mintha mégis boldogabb lennék, még a problémák ellenére is, mint némelyik kollégám, ismerősöm, akiknek látszólag könnyebb az életük. 

Az elmúlt időszakban felmerült gondok közül csak néhány: férjemnek sarkantyúja van, már orvos is megállapította, nem tud dolgozni (így fizetése se lesz), kezelések következnek, remélhetőleg megoldódik, ha nem, akkor vagy műtét, vagy a fájdalom élete végéig. Fiamnak megint aranyér problémája volt, amit eddig mindig műteni kellett. Most először sikerült megoldani orvosi beavatkozás nélkül. Lányom egyik kereskedési formáját megszüntették (letiltották a fiókját). Én azt figyelem, hogy a munkahelyen mikor billentenek fenéken, mert  beléptem az egyik helyi Tisza szigetbe... Szóval mindig van valami... (Majd egy másik posztban írok a szigetről is.)

De

Azon gondolkodtam, miért lehet az, hogy a problémák ellenére boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mint némelyek körülöttem? Pl. van egy kollégám, aki mindig nyafog, mindig szerencsétlennek érzi magát, olyan, mintha elolvasta volna a "hogyan legyünk boldogtalanok" kézikönyvet. Pedig látszólag sokkal egyszerűbb és jobb az élete. Aztán meg azon gondolkodtam, hogy nem is egy, hanem vagy több ilyen ismerősöm is van. Lehetnének akár boldogok is, de mégse azok. Rájuk abszolút igaz a mondás, hogy a "pénz nem boldogít". Mondjuk én azért kipróbálnám, hogy milyen az, amikor nem kell logisztikázni a beosztandóval, hanem amit szeretnék, azt meg tudnám venni, következmények nélkül.  

Szóval a problémák ellenére én viszonylag jól érzem magam, a lehetőségeimhez képest élvezem az életet, olvasok, filmeket nézek, pihenek és hízok, még a jövő hétig.

A férjem hosszú ideje nyafogott már, hogy fáj a lába, már alig tudott ráállni, de orvoshoz nem ment, hiszen előtte volt táppénzen (kórházba is), egy hónapig nem dolgozott, szóval úgy gondolta, hogy nem engedheti meg magának. Nyilván ez nem jó hozzáállás, főleg mivel a probléma nem javult, hiába költöttünk fájdalomcsillapító tapaszokra és egyéb "alternatív" dolgokra. Pénzkidobás volt. Aztán végül csak elment (elbicegett) az orvoshoz, mikor már a főnöke küldte haza, mert nem bírta nézni, azt mondta neki, hogy már annyira "topa", hogy induljon orvoshoz. Az orvos nyilván adott neki beutalót - ha-ha-ha, aki járt mostanában az egészségügyben, azt tudja, hogy pl. ez nem "sürgős" eset, szóval valamikor 2-3 hónap múlva kapott időpontot... Persze addig nem lehet táppénzen, de dolgozni se tud. Ilyenkor jön a magánellátás... Mert bár ugye fizetjük a Tb-t, de az nem azért van, hogy ellátást is kapjunk időben (köszönjük FIDESZ, meg mindenki, aki rájuk szavaz...) De aztán végül sikerült megoldani, hogy szakorvoshoz kerüljön. Szóval már van diagnózis, elkezdődött a kezelés. Az emberek 80%-nak azt mondják segít a lökéshullám terápia, nos neki nem jött be, így a múlt héten már terápiás röntgenbesugárzásra ment, de még most is fáj neki, így nem tudom mi lesz...

A fiamnál kb. 2 évente (általában ősszel) előjön az aranyér problémája. Jellemzően nem tudjuk meghatározni, hogy mi a kiváltó tényező, mert folyamatosan sportol, terheli magát, általában egészségesen táplálkozik, amikor kiújul a probléma semmi olyat nem tud, hogy biztos ettől, vagy attól. Nos kb. 2 hete szombaton megint jelezte, hogy gond van, de azt mondta, van kúpja és kenőcse, és kezeli. Aztán vasárnap reggel szólt, hogy még sincs kenőcs, tudnék-e gyorsan szerezni reggel korán, mert megy dolgozni... Rávágtam, hogy persze, de csak azután jutott eszembe, hogy vasárnap korán reggel nincsenek is nyitva a gyógyszertárak... Aztán mégis rájöttem, hogy van ügyeletes 0-24-ben nyitva lévő gyógyszertár. Miután elvittem dolgozni, bevásároltam neki, hogy csak az legyen a hűtőjébe, amit javasolt ilyenkor fogyasztani. Amikor mentem érte munka után, azt mondta, hogy nagyon éhes volt, ezért aznap 3 banánt evett, meg egy kis rizst vett az étterembe csirkecombbal. Pff. Na ebből csak a banán, a rizs és a fűszeres hús az, amit nem ajánlott fogyasztani aranyér esetén... Meglepődött, mert azt hitte, hogy ezeket pont eheti. Szóval összeírtam mit ehet és mit nem! Megfogadta a tanácsot és most először sikerült, kb. 5 nap alatt megszüntetni az akut problémát! Most először nem kellett műteni! Ez szuper, mert jövő hónapba megint Spartan versenyre megy, előtte meg indul a domb 42-n, ami most szombaton lesz. Erről azért írok, hogy mi is ez, mert szerintem "nem normálisak". Mindenki a saját felelősségére csinálja, és még az is lehet, hogy rájuk hívják majd a rendőröket, mert elvileg azon az útvonalon amin mennek nem szabad... Szóval az aranyér kicsit megakasztotta a felkészülésbe, de így, hogy pár nap alatt megszűnt a probléma, készülhet tovább.

A domb 42-ről: 

2020-ban egyszer már voltak akik megcsinálták. Azt mondják, hogy eléggé elmebaj a dolog, de közben meg mégis valami fura, perverz élvezetet nyújt. (Hát nem tudom, én mást gondolok erről). A lényege, hogy 42 kört kell megtenni. Ez kb. 2020 mD+ szintkülönbséget és 35 km-t jelent. Engedélyt nem kértek, és nem is biztos, hogy a domb oldalán szabad felmenni, így ha rájuk hívják a rendőrséget, akkor ez egy "közös edzés". Mindenki magáért felelős. A fiam kijár már gyakorolni, még senki nem szólt rá, hogy oldalt ne másszon fel... 

Mivel egy ekkora táv ilyen szintkülönbséggel azért több óra, szerintem ki fogok menni közbe hozzá, biztatni, meg viszek majd egy kis energiagélt és szerintem ha friss vízhez jut közbe, az is hasznos lesz. 

Aztán jövő hónapba spartan versenyre megy, és már beneveztek a XIX. NN Ultrabaltonra is 2025-be. Bár ennyi energiát fektetne abba is hogy párt találjon... De azt mondja, hogy a korban hozzá illő lányok, még nem igazán tudják, hogy mit akarnak. Szerinte komolytalanok. Én ezt nem feltétlen így gondolom, de neki meg ez a tapasztalata. Azzal nem tudok vitatkozni.

Na, jól elkanyarodtam attól, ahonnan indultam.

Szóval a héten még pihenek (és hízok), de élvezem. Mármint nem a hízást... :)

De felfoghatnám úgy is (mint a boldogtalan ismerőseim), hogy milyen szerencsétlen vagyok, hogy a férjem is beteg, a fiamnak is mindig előjön a problémája, én is csak hízok... Jaj, mi lesz így? 

Az, hogy jól érzem magam a bőrömben, az valamennyire azért  döntés kérdése (is). Lehet megélni így is, meg úgy is. Persze nem mindig ilyen könnyű, én is szoktam rottyon lenni, de jellemzően inkább úgy érzem, hogy boldogabb (valamelyest elégedettebb) vagyok. Még akkor is, ha dolgoznom kell, még akkor is ha nem tartanak el, még akkor is, ha vannak problémák, még akkor is, ha hízok... Inkább leszek, boldog kövér, mint szomorú sovány.. Jaaaaa, sovány utoljára talán 4-5 évesen lehettem. Szóval javítom. Inkább leszek boldog kövér, mint boldogtalan molett :)