És elkezdődött...

 

Valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy minden idejében a helyére került. Nem volt veszekedés, feszkó, semmi az ünnepek előtt, alatt, után. Pedig elég sok időt voltunk összezárva, de valahogy minden jó lett a végén. 

Dec. 21-én elmentünk fodrászhoz a volt kolléganővel (fodrász előtt)

fodrász után:

(én akkor már szabadságon voltam, de még másnap is be kellett mennem dolgozni). A fodrász után vélhetően a frissen mosott hajjal való fényképezgetés nem tett jót, mert másnapra annyira beteg lettem, hogy 10 órakor hazamentem a munkahelyről. Nem volt semmi erőm, szóval fogtam magam és befeküktem az ágyba. Vettem előtte egy forró fürdőt, megkértem a férjem, hogy csináljon forralt bort és én azt a napot ágyba töltöttem. Kicsit féltem, hogy mi lesz este, hogy biztos nem tudok majd aludni, de nem volt gond. Egész nap feküdtem (aludtam) és simán átaludtam az éjszakát is. Anyukám szerint ez mind azért van, mert másképp nem állnék meg, és így kényszerít a szervezetem egy kis pihenőre. Nem tudom, hogy így van-e, de én akkor nagyon sajnáltam azt az elvesztegetett napot. Mivel egész nap fel se tudtam kelni, így elmaradt a bevásárlás, főzés, takarítás, sütisütés, mosás, stb. Szóval semmit nem csináltam, de végül annyiból meg jó volt, hogy másnapra már fel tudtam kelni. Amúgy ezen a napon, vagyis 22-én volt a névnapom is, de körbetelefonáltam a családot, hogy kivételesen senki se jöjjön, mert fekszem, beteg vagyok. Így a karácsony előtti napon fogtam neki a vásárlásnak és mindennek.

Illetve a sütés az karácsony napjára maradt. 24-én fogtam neki a zserbónak, a bejglinek, a kalácsnak és a sós sütiknek. Viszont minden kész lett, és minden jó és finom volt. A bejgli nem repedt ki, pedig nagyon sok tölteléket tettem bele, a diós bejgli (diós-mandulás lett, a mákosba pedig a férjem kérésének megfeleőn tettem mazsolát is). Szilveszterkor fogyott el az utolsó darab bejgli, de még akkor is isteni puha volt. Eddig nem szerettem bejglit sütni, de azt hiszem, most megszerettem. A zserbóból tegnap csomagoltam oda a lányoméknak az utolsókat (ne legyen már itthon), mert a kávé mellé mindig ettem, és naaaaaa, szóval nem kéne... De a zserbó is még isteni puha volt tegnap is. Meg vagyok magammal elégedve. 

Végül a takarítás is kész lett, a fenyő is időbe fel lett díszítve, a szekrényt is sikerült kiürítenem még mielőtt a sógórnőm megérkezett. A töltött káposzta is jó lett és az összes karácsonyi étel. Aztán karácsony után főztem kocsonyát is. A férjem egy 6 kilós kacsát sütött, aminek a máját, ami majd 1 kiló volt, azt kisütöttem kacsazsírba. Ennivaló még most is van bőven, pedig pakolgattunk mindenkinek aki nálunk járt. De még van töltött káposzta is, meg lencse sült oldalassal, van babgulyás is, azt tegnap főzte a férjem. De van még a tésztasalátából is. Tegnap mind két gyereket felpakolva engedtük el. A lányomék Győrbe voltak, és úgy volt, hogy ha találnak szállást, akkor az újévet Ausztriába töltik a sípályán. De végül már csak akkor találtak, mikor hazaértek. Így már nem indultak vissza. A fiam a barátaival töltötte a szilvesztert Székesfehérváron, mi meg apával kettesbe itthon. Nagyon jó volt, semmi formaiság, amikor úgy éreztük lefeküdtünk, nem feszengtünk, hogy miloyen gáz, ha éjfél előtt kerülünk ágyba....

Ja, a két ünnep közt még a sógórnőm itt volt nálunk pár napot, voltunk vele barátoknál, rokonoknál, shoppingolni, erre-arra. Nagyon jól érezte magát! Aztán felajánlottam, hogy ne vonatozgasson, hanem hazavittük. Örült neki, mert jól bevásárolt mindenféléből, vonattal nem igazán tudott volna hazamenni ennyi pakkal.

A családi karácsonyi ebéd idén az öcséméknél volt. Mindenkinek megvolt a feladata, hogy ki, mit visz. Így is lett, és szuperül sikerült (mi nem szoktunk csak a gyerekeknek ajándékot adni, egymásnak nem. Az együtt töltött idő az ajándék). És megmondom őszintén, valahogy a megjelenésemmel is meg voltam elégedve. Egy disigner pulcsiba voltam, amit természetesen a piacon vettem még korábban 350 Ft-ért. Szerintem nagyon klassz. És valahogy összhangba voltam magammal, azzal, hogy jól érzem magam.

Aztán 27-én a férjem (és a fiam) névnapja volt, illetve akkor érkezett a sógórnőm is hozzánk. Voltunk bent a főtéren is egy kis forralt borozásra. 

Aztán 28-án volt a 32. házassági évfordulónk. 

Én ma kezdtem el pihenni, mert eddig mindig volt valaki vagy valami, ami lefoglalta az időmet. Tegnap még nekifogtam sütni egy nagy adag sósat, de jó is, hogy megcsináltam, mert annyian jöttek tegnap újévet köszönteni, hogy alig maradt belőle.

De ma már végre szabad vagyok, azt csinálok amit én akarok. 

Ma bementem a munkahelyre, de ez abszolút az én döntésem volt, mert ma lett 80 éves az egyik főorvos. Nagyon-nagyon jó ember! Annyira jó, komolyan mondom már attól boldog vagyok hogy ismerhetem, hogy vele dolgozhatok. Imádom, ahogy sztorizgat, ahogy mesél. Ma elmesélte az elmúlt 80 évét, a születését, a gyerekkorát, azt, hogy villanyszerelőnek szánta az édesapja, hogy isteni gondviselésnek véli, hogy végül orvos lett. Beszélt az életéről és azt is elmondta, hogy kissé feszélyezi, hogy ennyi idős... Olyan jó volt megölelgetni... Szóval csak ezért mentem be a munkahelyre. Aztán a köszöntés után jöttem is haza. 

És most megint ott tartok, hogy vegyek kondibérletet vagy hagyjam ki a januárt? A testmozgás igazából hiányzik és a rengeteg evés után jó is lenne mozogni, és nem csak jó lenne, hanem szükséges is, de közbe meg elveszi a kedvem, hogy januárba mindig tele van a terem, mindenki most akar életmódot váltani. Ilyenkor tényleg boldog-boldogtalan jön és hirtelen akar lefogyni. Ezt a videót a volt kolléganőm küldte, és milyen igaz :) január 1 - irány a kondi.. (videó)

Én kényelmes ember vagyok (vagy inkább kissé autista), ami azt jelenti, hogy ha végzek a súlyzóknál, akkor a futógépen akarom tölteni a hátralévő egy órát, és idegesít, ha az összes futógép foglalt és várni kell rá. A fülest már feltettem tölteni, az edzőcuccom is össze van készítve, már csak az kéne, hogy valaki seggbe rúgjon, hogy induljak már el...

A végére azért csak ide biggyesztek egy kis okosságot is, BUÉK!