Elég volt a tespedésből...

Január 19. - semmi extra, egy nap januárban. De a mai reggel éreztem azt, hogy elég volt a tespedésből, és nem érdekel, ha annyian vannak a konditerembe, mint a heringek, akkor is elmegyek és ma elkezdem ismét a rendszeres mozgást.

Ünnepek alatt többet és főleg más jellegű ételeket ettem, mint egyébként szoktam, aminek azért minimális látszatja is lett, de nyilván amikor visszatértem a számomra normál étkezésre, akkor normalizálódott a helyzet. De bármilyen fura is, néha kifejezetten hiányzott a testmozgás, néha meg kifejezetten élveztem, hogy nincs kondibérletem és tespedhetek, olvashatok, van egy csomó szabadidőm munka után, süthetek a családnak. Mert egyébként ha edzeni járok, akkor szinte semmi időm nem marad ezekre, hiszen reggel 7-kor eljövök otthonról, fél 5-ig dolgozok, aztán irány a kondi, kb. este 7 felé érek haza, én akkor tudok csak nekifogni azoknak a dolgoknak, amit meg kell otthon csinálni, szóval 10 óra előtt esélytelen az ágyba kerülés, majd másnap ismét kezdődik minden előlről. De bárhogy is van, bármennyire is kevés időm lesz ezután az otthoni teendőkre és az esetleges pihenésre, ma akkor is elkezdem az edzést. Már egy hete rajta vagyok a témán, de még meg akartam nézni egy másik konditermet is, ahova a fiam jár spartan edzésekre. Tegnap este is elvittem, és azt tapasztaltam, hogy este 6-kor, illetve még 8 óra körül is annyian voltak abba a terembe, hogy úgy döntöttem, hiába sokkal-sokkal olcsóbb (a 3 havi bérlet ott 33.000. Ft, míg ahova járni szoktam, ott 50.000. Ft.), mégis a régi megszokott helyre veszek bérletet. Ott mégis háromszor akkora a hely, több mint 1000 négyzetméter, két emelet - több gép és több hely van, és ott jobban hozzáférek azokhoz a gépekhez, eszközökhöz amit használni akarok, sokkal tágasabb, több hely van a gépek között és már ismernek is. Viszont most csak havi bérletet fogok venni, ami időarányosan még drágább, mint a három havi, de nyílni fog egy új edzőterem a városba, és azt is ki akarom majd próbálni. Szerintem febrárba vagy márciusba nyit. Szóval most csak egy hónapra veszem meg a bérletemet. 

Amúgy pont ma tett fel emléknek a face egy 6 éve készült fényképet. Ezt: 


Akkor kezdtem a mostani edzőterembe járni. 6 éve részsikert értem el, de vélhetően az is kellett a tavalyi 30 kilós fogyásomhoz. Akkor egy 12 hetes életmódváltó programba vettem részt, ahol kaptunk egyénre szabott edzésprogramot, személyi edzővel. Az akkor nagyon sokat számított. Nekem Tomi volt a személyi edzőm (a képen elől guggol), szuper nyugodt, kedves de ugyanakkor határozott és következetes. Megértette, hogy a térdszalagom miatt nem guggolhatok, nem csinálhatok kitöréseket, stb., de összeállított olyan mozgásokat, amit viszont így is tudtam csinálni. Megtanította a helyes mozdulatsorokat, stb. Szóval tavaly személyi edző nélkül, de a Tomitól tanultak alapján sikerült úgy beépíteni a mozgást a mindennapjaimba, hogy eredményre vezetett. Sajnos Ő már nem dolgozik a terembe, pedig bizony isten ha még mindig ott lenne, ismét igénybe vettem volna a segítségét. Bizonyára úgy még hatékonyabb tudtam volna lenni, de így se panaszkodom.

Amire inkább panaszkodhatnék, az a fizetésem. Na nem vészes a dolog, "nadeazértmégiscsak" mindefelé emelik a béreket, itt meg nagy kussolás van. Ha majd nem emelkedik a következő években a pedagógusok fizetése, az miattunk lesz. Bár nem tudom mennyire hitelesek a különféle hírek, hogy hol-mennyivel emelkednek a fizetések, de nálunk úgy tűnik, hogy semmivel. Szóval majd mi húzzuk lefelé a diplomás átlagbért. Ha bekapcsolom a munkahelyen a gépet, a program amibe dolgozunk, a főoldalon hozza, hogy "Fogyasztói árindex aktualizálás Tisztelt Felhasználók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a rendszerbe betöltésre került a KSH által közölt, 2023. évi fogyasztói árnövekedés 17,6%-os mértéke." Vagyis minden nap szembesülök vele, hogy mennyit romlott a pénz értéke, de a munkáltatóm, vagyis az állam ennyivel letudja, hogy a munkám végzése során tisztába legyek vele, de béremelést nem ad. Hát b@sszák meg! Bár szerintem direkt csinálják, hogy jó sokan elmenjenek és akkor már csak a "maradék" kevesebb embernek kell majd a bérét emelni, valamikor. De közbe meg az is eszembe van, hogy választások lesznek, olyankor azért mégiscsak szoktak lökni valamit, szóval lehet tavasszal-nyár elején kapjuk a választások előtt, hogy "tudjuk, kinek köszönhetjük". Hát én tudom... :) Néha eljátszok a gondolattal, hogy talán mégis váltani kellene, mert nyugdíj előtt azért jó lenne magasabb bért kapni. De végülis jelenleg még nem eléggé "fáj", ezért még nem változtatok. Szóval idén még egy büdös fillér béremelést se kaptunk és még csak szóba se került. Vagyis az került eddig szóba, hogy ne várjak béremelést, hiszen év elején kaptam értesítést, hogy átsoroltak. Kezdtem örülni, hogy nyilván ha magasabb pozícióba sorolnak, az béremeléssel is jár, de azt mondta a főnök, hogy nem, csak az eddigi besorolási bérem több volt, mint a besorolási osztály legalacsonyabb szintje, ezért volt ez szükséges. Hm. Érdekes, hogy nem a besorolási sáv átlagát nézik, hanem az alsó szintjét. Na mindegy. Néha eszembe jut, hogy bizonyos áruházláncba pénztárosként többet kereshetnék... Vagyis egyre többször jut eszembe... 





Megjegyzések