Imádom a zsibit

Tudom, tudom, már sokszor írtam, meg biztos uncsi is, de akkor is IMÁÁÁÁDOM.

Ez most onnan jutott eszembe, hogy a kolléganőm megdicsérte a Tommy Hilfiger edzőtáskámat, a másik kolléganőm, meg a múltkor bemutatott Retro Jeans cipőmet, amit 300 Ft-ért vettem... Persze hol máshol mint...? 

Jó-jó, persze amikor megveszem, akkor még nem így néznek ki, de addig tisztítom, súrolom, fehérítem, stb., míg szinte újnak néznek ki. 

Imádom az alkudozást is, és szinte már érzem, tudom, hogy melyik árussal hogy kell beszélni/bánni, miként lehet náluk célt érni. Sok árus már ismer, van akivel el is beszélgetek néha, van akiről tudom mivel foglalkozik egyébként, van aki szól, hogy mikor hoznak be új árut. Van akinél az "elkerülés" technika jön be, van ahol a flegmaság, van ahol az, hogy fogalma sincs, hogy mit árul, de jó lehet a kora reggel, amikor még nem adtak el semmit "első vevő", vagy a végén, mikor már pakolnak "inkább odaadja olcsóbban, csak ne kelljen hazavinni". Pár hete meg az egyik árusnak én lettem a "kabalája". Azt mondta, hogy mindig amikor én odamegyek, aztán jönnek a vevők, úgyhogy szólt, hogy most hétvégén szombaton fog jönni, szóval legyek szíves szombaton kimenni, és odamenni hozzájuk. OK Rajtam nem fog múlni, ha az időjárás engedi, én ott leszek. 

Egyébként sokszor előfordul, hogy nem is veszek semmit, csak sétálok, nézelődök, turkálok a kacatok között. Szerencsére a férjem megőrül ettől, szóval ő soha nem jön, viszont cserébe, ha nem dolgozik, akkor mire hazaérek, megfőzi az ebédet 😊

Szóval ezt a táskát dicsérte meg a kolléganőm (és azt a cipőt, ami a jobb felső képen belóg): 

A táskát azt hiszem egy ezresért vettem. Nem ennyiért akarták adni, de volt rajta egy hatalmas tintafolt, ott ahol most (már) fehér. Nem emlékszem, hogy mennyit kért érte az árus, de én mondtam neki, hogy egy ezrest adok érte. Nem akarta annyiért adni... Ekkor mondtam neki, hogy OK, ha kiszedi belőle a tintafoltot, akkor megveszem annyiért, amennyire mondja. Erre Ő: na jó, legyen ezer forint 👍

A cipőt meg ugye pár hete vettem, írtam is róla. 300 Ft volt. Nagyon szépen ki tudtam takarítani, annyira, hogy még meg is dicsérik, hogy milyen jó... És nem akarják elhinni, hogy ennyibe került.

Múlt hétvégén későn sikerült kiérnem a piacra, mert a fiamat vittem reggel dolgozni. De még így is sikerült "kincset" találnom. Jó-jó, persze megint olyan dolgot vettem, amit nem is akartam. Illetve korábban már vettem ilyet, de aztán mindig elajándékoztam, mert nem használtam ki. Most nem tudom meddig tart a lelkesedés, de amióta megvettem, minden nap használom. Elősegíti a diétámat és mivel a fiam is most épp a tudatos táplálkozás útjára lépett pár hete, így amit magamnak készítek, abból ő is kér általában.

Szóval már megint vettem egy olaj nélküli sütőt. Tudom, tudom. Ilyen dolgot az ember nem a piacon vesz (általában). De én igen. Főleg úgy, hogy duplán dobozolva volt, buborékfóliába, papírjaival, QR kóddal, mindennel. A QR kód fontos momentum, mert egyébként okostelefonnal irányítható, így is használom, letöltöttem az alkalmazást és tök buli.

Szóval erről van szó: 


Az interneten rákerestem, mikor megtaláltam a dobozba és láttam, hogy bár már nem lehet kapni, de mikor még forgalmazták, akkor az utolsó ára majdnem 70.000. Ft. volt.                          

Aggodalmaskodtam, hogy lehet nem jó... De hát még ki se volt csomagolva a buborékfóliából és minden papírja mellette volt. Igazából nem akartam megvenni, de csak megkérdeztem, hogy mennyiért adják? 15.000. Ft-ra mondták. Nagyon készséges volt az eladó, kicsomagolta, engedte hogy fényképezgessem, hogy rá tudja keresni a neten, stb. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy nem, nem kell ez nekem. Aztán elmentem másfelé nézelődni, mikor már hazafelé tartottam volna, akkor ott jöttem el a gép mellett. Felismert az eladó, és egyből utánam szólt, hogy 13.000. Ft-ért is odaadja. (Már éppen csomagoltak, hogy indulnak hazafelé.) Én meg tényleg komolyan gondoltam, hogy nincs rá szükségem, úgyhogy mondtam neki, csak úgy poénból, hogy köszi, de elvből nem adok 10.000. Ft-nál többet érte, mert amiket eddig vettem, azokat is tovább ajándékoztam anyukámnak, lányomnak, stb. És balra el, vagyis indultam a kocsimhoz. De egyszer csak utánam szaladt az eladó felesége, hogy OK, legyen 10.000. Ft. Nos erre mit lehet mondani? Segget mégse csinálhatok a számból, hogy mondtam egy tök alacsony árat, majd mikor annyiért ideadnák, akkor meg mégse veszem meg... Szóval így történt, hogy 10.000. Ft-ért lett egy vadi új, telefonos app-al irányítható olaj nélküli sütőm.
És bár nem akartam, de ha már van ugye, akkor csak rászántam magam, hogy használom is. Rákerestem a facén meg a tik-tokon receptekre és legnagyobb meglepetésemre nagyon jókat találtam. Korábban igazán azért nem használtam, mert azt hittem, hogy csak fagyasztott dolgokat lehet benne sütni. Nos hát nagyon nem így van. Lehet benne akár 10 perces pizzát, egytálételeket, muffint, szuper gyors reggeliket, vagy olyan kaját, amit igazából nem is sütni kell. 
Én pl. az alábbi gyors kaját csináltam 30 perc alatt: 

Ez csirkemellfilé gombával, cukkinivel, mexikói vegyes zöldségekkel (Kotányi fajitas fűszerkeverékkel) és a végén rádobott kuszkusszal. Nem száraz, isteni finom és mindennel együtt is (hús és hozzávalók feldarabolása, fűszerezés, stb.) 30 perc alatt kész van. Nem mellesleg olaj és olajszag nélkül, nem kell a gáz mellett állni, nem kell kevergetni, csak összerakni, betolni a gépbe, beállítani az időt és a hőfokot, majd készen kivenni.
Azért csináltam ilyen gyors kaját, mert a férjemmel el kellett menni munka után fogászatra és mivel este fél 6 körül indultunk, így kb. fél 7-re értünk haza. De nemsokára már a fiamért kellett volna mennem, és mivel tudtam, hogy egész nap dolgozott, így nincs nála otthoz főtt étel, valamint még aznap én se ettem főtt ételt, mert reggeliztem ugyan, de délbe csak egy fehérje turmicot ittam, és gondoltam csak csinálok gyorsan valamit. 
Ez volt a recept alapja, de én változtattam rajta: gyors és finom meleg étel pár perc alatt, katt ide.
Azóta már csináltam ilyet is, amit a receptbe mutatnak, de sütöttem benne csilis-mézes csirkeszárnyat, szuperül átsült, kívül ropogós, belül puha volt. A fiúk gyorsan eltüntették... :D
Ma pedig Hasselback csirkemellet tervezek készíteni. Vettem is már bébispenótot, krémsajt, rendes sajt és csirkemell is van otthon. ilyet csinálok... Ez lesz a vacsorám, de mivel gyorsan kész lesz, még 6 óra előtt meg tudom enni, hiszen fél ötig dolgozok, aztán hazatekerek, összerakom a recept alapján és kb. mire a hiradó kezdődik, addigra már meg is eszem :) Nyolcra megyek a fiamért, mert ma is egész nap dolgozik, és meglepem egy ilyennel.

Szóval nem csak fagyasztott dolgokat lehet benne készíteni. És sokkal gyorsabb, mint a villanysütő. Mire az bemelegedik, ebbe már kész az étel. Nincs olajszag, Szóval mégiscsak örülök (egyelőre) hogy megvettem ezt a gépet. Tik-tokon nagyon sok jó recept van, ami ebbe elkészíthető. Mondjuk egy nagy családnak lehet nem praktikus, (bár ez ami nekem van, 5 litetes, szóval fér bele bőven) de így, hogy én és a fiam diétásan étkezünk, nekünk jó. A férjem meg úgyis pörköltet eszik, meg olyan dolgokat, ami nem ebbe készül :D

Megjegyzések