Szabadság, új frizura, új ruhák, stb.

Az elmúlt héten szabadságon voltam. Semmi extra, de tök jó volt. Ilyenkor mindig kicsit rosszul esik újra munkába állni. A korábbi munkahelyeimen mindig ilyenkor (szabadság után) jött rám, hogy fel akarok mondani... :) Most nem annyira rossz a helyzet, ennek nyilván oka az is, hogy öregebb és bölcsebb lettem, meg az is, hogy nem túl stresszes a munkaköröm, a munkahelyen is általában kisimult vagyok. 

Szinte az egész osztály szabadságon volt, így csak olyan vizsgálatok voltak, amik engem nem érintenek, szóval nincs elmaradás amit pótolni kellene. Üres az íróasztal, ráérek aklimatizálódni a helyzethez.

Jaaa, a korábbi bejegyzés óta voltam fodrásznál is (ez amúgy ilyen csajos tali is egybe), és tök jó új frizurám lett. Egyszerűen imádom, hogy ilyen jó fodrászunk van. Ügyes és még olcsó is. Legalábbis sok ezer forinttal olcsóbb, mint a kollégáim fodrászai. 

A múlt héten annyira szabadságon voltam, hogy (bár nem helyes, de) még konditerembe se mentem. Jó, azért figyeltem az étkezésre, de belefért 1-1 szelet dinnye vagy jégkrém, sőt kétszer még egy szelet mákos-meggyes rétest is ettem. A fogyás így nyilván nem haladt, de súlyt se szedtem fel. Viszont új ruhákat sikerült beszereznem, és ami számomra hihetetlen, bár lehet el van méretezve, de a legújabb szerzeményem 12-es méret. TIZENKETTES!!! (persze a legtöbb, még 14-es). Másfél éve még 20-22-es ruháim voltak. Jó, persze még itt-ott bőven lenne mit fogyni, de a fiam is teljesen rámcsodálkozott, mikor ebbe a ruhába látott. Annyit mondott: AZTA... Te tényleg nagyon sokat fogytál. Én meg (régi rossz beidegzőség miatt) egyből elkezdtem mondani, hogy de látod, mekkora a hasam? De leállíltott, és azt mondta, hogy egyáltalán nem nagy és csinos vagyok. Azt persze nem tagadhatom, hogy tényleg jobban érzem magam, de nem úgy, mint ahogy mások gondolnák, hogy fizikailag érzem máshogy magam, hanem inkább mentálisan. Felszabadító érzés, hogy kezdek kitörtni a zsírbörtönből. Bár 20 éve megtaláltam volna már a doktornőt, akinek a segítségével eljutottam oda, ahol most tartok. Mennyivel másabb lehetett volna az életem... De ezen már kár keseregni. Annak kell örülni, ami most van! Mondjuk ami a negatívum, hogy tényleg le kell cserélni a ruhatárat (persze ez jó, csak a piszkos anyagiak...) Ami fizuemelést kaptam, azt gyorsan el is vertem, mert ha csak arra gondolok, hogy vettem 5 jó minőségű bugyit meg melltartót, pffff. na annak az ára... Csak egy példa: egy alakformáló Triump alsót meg egy melltartót együtt, nem fut ki 20 ezer Ft. De olyan melltartót vettem, amire nem sajnálom a pénzt, mert ilyenem még soha nem volt. Nem is tudtam, hogy ilyen is tud lenni egy melltartó. Aztán vettem pár új ruhát is és az egyikbe mentem a lányomhoz medencézni, Ő meg egyből lecsapott a lehetőségre, hogy pár képet csinálhasson. Először ellenálltam, de aztán hagytam. És tényleg mintha egy más ember nézne rám a fényképeimről.

Az már csak hab a tortán, hogy több kedves ismerősöm is kommentelt a képekhez, és csupa dícsérő szavakat. Pl.: Csini vagy! más meg azt: Már múltkor is klasszul néztél ki!! vagy Nagyon ügyi vagy!! Gratulálok a kitartásodhoz!! De volt aki azt írta: Ki ez a bomba csajszi???

Azt azért be kell vallanom, hogy néha belefáradok ám én is a kondiba, nincs kedvem menni (de ha eljutok a teremig, akkor ez a nyafogás már megszűnik, és csinálom a feladatokat), nos ilyenkor jön jól egy ilyen videó vagy kép, ami tényleg inspirál. Látom magam, látom, hogy mennyit sikerült változni, hogy tényleg előnyömre válik ez a sok "szenvedés", ami valójában nem is az. A férjem is büszke, bár nem mondja, csak hallom ahogy a barátaival beszélget és mondja nekik, hogy láttad a nejem mennyit fogyott? Meg mutogatja nekik is a képeket, hogy most hogy nézek ki. 

A lányommal elég sok időt töltöttem a múlt héten, beszélgettünk mindenféléről, így az unoka kérdés is szóba került, de nem direkt módon. Úgy tűnik, hogy a lányom és a párja is azon a véleményen vannak (most, de remélem ez még változhat), hogy önzőség lenne a részükről gyereket vállalni, mert szerintük azt úgy szabad, ha az ember mindent meg tud adni, nem csak anyagilag, hanem pl. odafigyelésbe, időbe, mentálisan és lehetőségekbe is. Szerintük ez a mostani világ, a helyzet, stb. nem ennek megfelelő. A lányom párjának az édesanyja most hétvégén töltötte a 70-et. Ő már egyre többször próbálja mondani, hogy jó lenne megismerni az unokáját. Én is ezen keseregtem, hogy lehet nem akarnak gyereket, és ó jaj, de szerencsétlen vagyok... Erre az egyik ismerősöm: na és ha mégis végül úgy alakul, hogy nem lesz unokád, de a fiatalok így boldogok, akkor ezt elcserélnéd arra, hogy legyen unokád, de rámegy a párkapcsolatuk? Puff!

Ez egy jó kis tockos volt! Milyen igaza van! 

A fiam meg megint kattant egyet! Ő az a fajta, hogy ha belekezd valamibe, akkor azt teljes energiabedobással csinálja. Volt már ilyen korábban, mikor a cigiről szokott le. Akkor kezdett el sportolni. De nem úgy, hogy akkor eljárogat edzeni, hanem egyből belevágott a Spartanba. Voltunk is pár versenyen. Már maga a spartan edzés se semmi (meg se merném próbálni - még), de akkor olyan fanatikusan nyomta, hogy pl. éjszakai gyári műszak után hazafutott. A kollégák meg csak nézték, hogy "ez nem normális"! Nekik a gyári munka is kivette minden erejüket, nem hogy még azután fogják magukat és lesprinteljenek kb. 8 km-t haza. Aztán mikor munkahelyet váltott, akkor abbahagyta az edzést, mert a mostani munkahelyén reggeltől-estig dolgozik, igaz, hogy csak heti 3-4 napot, de a többi napon meg kipiheni. Ennek az lett az eredménye, hogy felszaladt pár kiló. Na nem vészes, de van egy kis pocakja. Szerintem most, hogy kint volt egy hétig a barátaival Erdélybe akkor jöhetett rá, hogy ez így nem jó! És mindez hogy történt? Hát úgy, hogy a barátai jelentős része az utóbbi évekbe nem keveset szedett magára. És így döbbent rá a fiam, hogy bizony ez várhat rá is, ha nem figyel oda. Így most megint minden szabadnapján (heti 3-4 nap) edzeni jár, ha tud (szabadnapos) akkor megy a spartanos edzésekre is, ami egyébként ingyenes! És most az étkezés terén is nagyot kattant. Megkért, hogy adjam kölcsön a konyhai digitális mérleget, hogy mindent pontosan mérni tudjon. Elmentem vele bevásárolni és mivel "jó anyuka" vagyok, vagy legalábbis igyekszem az lenni, így vettem neki is egy air fryert. Nekem mikor volt, akkor nem jött be, de vettem a lányomnak és anyukámnak is. A lányomnak se jött be, anyukám szereti, a fiam meg szerintem szeretni fogja. Egyedül van, magának meg nagyon kényelmesen meg tudja csinálni benne a csirkemellet mindenféle formába, nem kell mellette állnia, zsiradék és olajszag nélkül percek alatt friss kaját tud magának csinálni vele. Persze még majd ki kell tapasztalnia, de szerintem ez a gép szingli pasiknak, akik egészségesen akarnak táplálkozni, pont ideális. Aztán ha mégse jön be neki, akkor anyukám már jelezte, hogy "neki is kellene ilyen". Bár van neki, de az kosaras fajta, ez meg ilyen tálcás, amit a fiamnak vettem. Sokkal praktikusabbnak tűnik, aztán majd kiderül.