52

Az előző bejegyzés óta eltelt három hét. Ebből dolgoztam két hetet, aztán megint elmentem egy hét szabadságra. Nem igazán volt semmi konkrét, de a születésnapomat nem akartam munkával tölteni. Ráadásul jól is döntöttem, mert az idő is olyan volt (harmadfokú hőségriadó), hogy jobb volt itthon olvasgatni, pihenni a viszonylag hűvös lakásba, vagy a lányoméknál a  medencébe hüsölni, mint az irodába dolgozni... 

52 éves lettem, és bár ez némelyek számára nem érthető, engem kicsit se zavar. Persze nyilván jó volt huszonévesnek lenni, vagy jó volt fiatal anyukának, meg lehet itt ábrándozni... De minek? Komolyan mondom, jól érzem magam a bőrömben, talán még jobban is, mint mondjuk negyvenegynéhány évesen. Ez van! Bár soha nem voltam se szép, se csinos, most kifejezetten jól érzem magam. Hülyén hangzik, és aki nem ismer valószínűleg nem érti miről beszélek, de valahogy úgy érzem magam most, mint ahogy tizen-huszon éve kellett volna. 

A kortársaim (rokonok, ismerősök) közül egyre többen küzdenek valami krónikus betegséggel, mozgásszervi panaszokkal, magas vérnyomással, vagy a változó kor miatt kezdenek hízni és a változások miatt rosszkedvűek, depressziósak lesznek, miközben nekem mintha visszafelé forogna a dolog. Persze ez nyílván nincs így, nem leszek fiatalabb, de az elmúlt másfél évnek köszönhetően már nincs magas vérnyomásom, ami korábban 140-160/100 körül volt, gyógyszert szedtem rá, és a nyugalmi pulzusom, amikor semmit se csináltam, akkor is 100 körül volt. Gyakran fájt a fejem, sokszor enervált voltam, nehezemre esett a fiamhoz felmenni az ötödikre, így hát inkább nem is mentem, és még sorolhatnám... Ha úgy maradt volna, egyenes út a sztókhoz, agyvérzéshez... De nem maradt úgy! Már nem kell vérnyomáscsökkentő se! A fiamhoz úgy futok fel az ötödik emeletre, hogy még én is elcsodálkozom magamon. Ahogy a testi bajaim javulnak, úgy a közérzetem is egyre jobb. És látom a változást a tavalyi vagy a tavalyelőtti szülinapi képeimhez képest is. Igen! Öregebb vagyok, de szerintem nem nézek ki (sokkal) rosszabbul, mint akár két évvel ezelőtt! 

A szülinapom keddi napra esett, és bár a család próbálkozott, hogy inkább hétvégén tartsuk meg egy nagyobb buli kíséretében (sültes tál, grill party, meg több rokon), de én ragaszkodtam hozzá, hogy csak szűk családi körben a napján köszöntsenek. 

Minden évbe ilyenkor megkóstoljuk az országtortát, hiszen a szülinapom előtt pár nappal kezdik el árusítani.

Ez idén se maradt el, csak másképp történt. Eddig mindig a lányomék hoztak, de most én vendégeltem meg anyukámat és a vak nagybátyámat a KIS CUKIBA, és persze hoztam a család többi tagjának is, akik akkor még dolgoztak. Nem kértem sültes tálat se, pedig mindig az szokott lenni, hanem csináltam isteni túróscsuszát harcsapaprikással. A család imádja. 

De a legjobb, komolyan mondom, a legjobb a lányom által készített torta volt. Az országtorta a nyomába se érhet. Na jó, kinézetre persze nem olyan dizájnos, de az íze... Egyszerűen fantasztikus volt. És diéta ide, meg kalóriaszámolás oda, amíg a tortából volt, én bizony úgy tettem, mintha nem lenne tiltólistás. Még másnap is azt ettem a kávémhoz. Málnás mascarponés tejszínes torta volt, és olyan isteni selymes krém volt benne, meg a friss málna... és csak alig volt egy fél centis vajas keksz réteg az alján. De mit bántam én, hogy hány kalória, és mennyi ch. Én kaptam, nekem csinálta a lányom, ráadásul isteni finom volt, szóval amíg csak volt belőle, én rájártam. 

Talán ennek is köszönhető, hogy a súlyom most nem csökkent tovább, de kit érdekel? Nem híztam, és ez a lényeg. Még jó, hogy csak egy évbe egyszer van szülinapom. 

Amúgy meg: