Ez egy jó hónap lesz!
A lányom végre elindította a múlt hónap végén hivatalosan is a vállalkozását. Bár kissé elkeseredett, mikor kiderült, hogy nem KATA-s vállalkozó lesz. Abba nem mentünk bele, hogy nem lehet vagy a könyvelője nem ajánlotta, de az átalányadózást választotta. Szóval azért keseredett el, mert így nem havi 50.000 Ft-ot kell kicsengetnie, hanem kb. havi 100-at, ami eddig nála maradt, mivel dolgozott, majd "álláskereső" volt. De most vége, eljött az idő, mikor is a vállalkozói lét nem csak napos oldalát (saját magának osztja be az idejét, azt csinálja amit szeret, stb.) tapasztalja meg, hanem a sötétebb oldalt is, vagyis azt, hogy ezért bizony valamivel fizetni is kell. Az elkeseredéséből a párjának sikerült először komozdítania, mikor átbeszélte vele, hogy csak arra gondoljon, ha így meg tud keresni annyit, mint mikor 12 órában dolgozott, túlórázott hétvégente, nem magának osztotta be az idejét, nem akkor és annyit ment szabadságra amikor és amennyit szeretett volna, nem volt ideje magára és a párjára se, sose volt kipihent stb., szóval ha így meg tudja keresni a korábbi havi bevételét, akkor minek idegeskedik?! Az előző sok havi tapaszlatat pedig arra utalt, hogy bizony megkeresi, sőőőt. A bevétel miatt nem kell aggódnia, mindössze az már nem 100%-ban marad nála. Cserébe biztosított lesz és minden olyan dolog jár neki, mint másnak aki dolgozik. De a végső nyugalom akkor szállta meg, mikor a hétvégén (tegnap és tegnapelőtt) a piacon sikerült közel 300.000 Ft-ot keresnie pár óra "munkával". Mindezt ráadásul "számla nélkül", hiszen a piacon nem kell számlát adni, ott mindenki árulhatja a saját használt holmiait. Szombaton a barátnőjével mentek ki, akkor nem volt nagy piac, de akkor is sikerült pár óra alatt 116.000. Ft-ot keresnie, vasárnap meg nagy piac volt (bár hamar megunta a leányzó és már 11 óra előtt szólt a párjának, hogy jöjjön és segítsen neki összepakolnia). De a vasárnap annak ellenére, hogy nem maradt piac végéig, jól sikerült, aznap 175.000. Ft. volt a bevétele. Szóval mivel még csak hónap eleje van, és már negyedikéig ennyi pénz realizálódott (mellette persze még árul a vinteden, meg a marketplacen, jofogason, stb.) így tegnap már felhőtlenül boldog és vidám volt a családi ebédnél. Mától egy hétre utaznak el a párjával egy kastélyszállóba, amihez a honvédségen keresztül jutottak. Kettőjüknek az egy hét szállás, teljes ellátással kb. 33.000. Ft-ba fog kerülni.
Magamról meg: tegnap nem tudom mi történt velem, de úgy döntöttem, hogy felvállalom, hány kiló voltam/vagyok. A pontos súlyomat még a férjem se tudta soha (nyilván nem vak, látta, sejtette, de nem tudta)... Aztán tegnap miután hazamentem a kondiból, fogtam magam és közzétettem a tik-tok-on. Úgy voltam vele, hogy akinek nincs jobb dolga, és nincs nagyobb öröme, az csámcsogjon csak rajta. Eddig ilyet soha nem csináltam, de most úgy állítottam be a láthatóságot, hogy bárki láthassa. Nos tegnap este óta több ezren látták, és negatív kommentet még nem kaptam, csak lájkokat, meg szivecskéket.
Mondjuk egy kis csalás azért van a dologba, mert a legnagyobb súlyom, az kb. 115 kiló volt (ez a videón az első vágókép), de arról a mérlegelésről nincs fényképes dokumentáció, arról az endokrinológusnál van feljegyzés, hiszen annyi voltam, mikor tavaly áprilisban felkerestem. Onnan indultam és mára oda jutottam, hogy már 8-al kezdődik a súlyom. Ennyi kiló talán még a gyermekeim születése körül voltam utoljára, azóta a betegség (és annak nem megfelelő kezelése, meg a többi) miatt csak híztam-híztam, vagy maximum, ha nagy erőfeszítéseket tettem, akkor tartani tudtam az adott súlyomat. A fogyás soknak tűnhet, de ha figyelembe vesszük a leadott kilókat és az eltelt hónapok számát, akkor az kb. havi 2 kilót jelent, ami azért valljuk be, így már nem is olyan sok!
Nagyon büszke vagyok magamra, azért is, hogy nem adtam fel és igenis addig kerestem, míg meg nem találtam a mostani orvosom (igaz, több, mint 20 évembe került), és nem adtam fel, mert mindigis tudtam, hogy én nem zabálok, sokkal-sokkal kevesebbet eszek, mint mások, ezért hát nem ennyinek kellene lenni a súlyomnak. Persze akinek nincs ilyen problémája, és nincs ilyen problémával küzdő ismerőse az nyilván nem is érti ezt az egészet. Ők azok, akik gyakran hozzászólnak és jótanácsokat adnak, hogy mit és hogy kellene. Könnyű ám kiírni, hogy kalóriadeficit, és akkor fogyni fogsz... Meg nem kell annyit zabálni, diéta, testmozgás és ennyi. Hát persze... Ha ez ilyen könnyű lenne... No, de mindegy is, a lényeg, hogy rátaláltam a doktornőre, aki áprilistól-decemberig beállította a gyógyszereimet és a diétámat (elfogadta, hogy nem tudok tízóraizni és uzsonnázni) én meg elfogadtam az Ő tanácsait. December óta pedig 2-3 havi rendszerességgel utánköveti miként alakkul az egészségem és a súlyom. Így sikerült elindulni a fogyás útján, amit tegnap meg is osztottam, hátha valakinek reményt ad, hogy bizony 50 év és 100 kiló felett is van még remény. ez itt a rövid kis videó
Ami fontos, hogy a család is támogat. A férjem kezdi elfogadni, hogy most még jobban odafigyelek és hiába hoz nekem pl. dinnyét, ha az már nem fér bele a napi keretembe, akkor bizony nem eszem meg. Nem csak beletörődött, de február óta Ő finanszírozza a kondibérletemet is. Az is nagy segítség, mert egy 3 hónapos bérlet ötvenezer forint. Aztán a gyermekeim is támogatnak, főleg szóban. Nagyon sokszor mondják és írják, hogy nagyon büszkék rám és én vagyok a legügyesebb és legkitartóbb...
Tegnap egyébként az is adott egy löketet, hogy a konditerembe egyre többet bírok és még igazából el se fáradok, bár szakad rólam a víz (főleg mivel nem megy a légkondi, de nem halok meg másfél-két óra edzés után se). A futópadra felsőtest edzést követően mentem, és mivel nem volt időkorlátom, nem kellett sehová sietnem, így a futógépen sikerült 8 km-t gyors gyalogolnom 12-es emelkedőn. Nagyon büszke voltam magamra.
Eszembe jutott egy mondás, ami valahogy így hangzik: "Ami most még lehetetlennek tűnik, később már csak bemelegítés lesz!"
Megjegyzések
Megjegyzés küldése