Továbbra sincs semmi izgalmas

Továbbra sincs semmi említésre méltó. Dolgozgatok, járok edzeni, minden rendben a családban (szerencsére).

A lányomék most jó szériába vannak, idén sokat utaztak/utazgatnak, és szülinapjára is egy repülős utat kapott a párjától, mert nem ült még repülőn. Ezt Ő fotózta a felhők felett:

4 napra mentek Rómába. Elmondása szerint egy kicsit se izgult, se a repülés előtt, se közben. Rómát és a Vatikánt imádták. Sokat mentek, fotóztak, jókat ettek. Mesélték, hogy volt olyan "menő pizzéria", ahová kb. másfél órát álltak sorba, az utcán hosszan kígyózott a sor. De azt mondták, megérte.

Az olasz kávét is feketén, minden nélkül itta (itthon édesítő, tejszín). 

Aztán most hétvégén a Tisza tóhoz mennek, körbetekerik, meg kirándulgatnak egy kicsit, addig a kutyájukra mi vigyázunk a férjemmel. Mondjuk nem bánnánk már, ha nem csak a kutyára, de esetleg egy unokára is hamarosan felügyelhetnénk. Mikor hazajöttek Rómából megkérdeztem, hogy dobtak pénzt a Trevi-kútba? Azt mondták igen. Remélem a gyermekáldás is szerepelt a kívánságaik között. 

A párja a honvédségnél dolgozik, így sikerült Erdőbényére szereznie egy egyhetes nyaralást. Akkor is mi vigyázunk majd a kutyára. De a lényeg ugye, hogy az egy hetes, kastélyszállóba lévő, teljes ellátással történő nyaralásuk, kettejük számára annyiba kerül kb., mint egy négycsillagos szállodába egy nap szállás egy személyre félpanzióval. 

Aztán mi is van még? A lányom holnap megy a könyvelőhöz és megbeszéli a vállalkozása indítását. 

Közben a volt kolléganőkkel is beszéltem a munkaügyibe, hogy esetleg valami támogatást lehetne-e kérni a vállalkozás indításához, de persze ha lehetne, akkor úgyis szóltak volna. Imádom Őket, nagyon jó fejek. Főleg a volt szobatársam, aki szívén viseli a lányom sorsának az alakulását. Egyrészt, mert neki is hasonló korú lányai vannak, másrészt meg rám való tekintettel is. Az egyik ottani kolléganő hamarosan elmegy, mert hazaköltöznek a szülőfalujába (más megye) és kitaláltuk, hogy a hivatalos búcsúztatáson kívül (jó pár régi munkaügyis kollégával meg pár még ott dolgozóval közösen) mi is elköszönünk tőle. Tervek szerint bowlingozni megyünk, meg eszünk-iszunk. A csajok hozzászólásai szerint, főleg iszunk. Na jó, én valószínűleg nem, de cserébe bevállalom, hogy hazafuvarozom akit kell. Jó kis csapat vagyunk még úgy is, hogy már alig akad aki még ott dolgozna, van aki szállodába piáros, van aki óvodába ment dolgozni, van aki jobban fizető szektorba, stb. de a mai napig összejárunk. Imádom ezeket a találkákat, mert mindig megtapasztaljuk, hogy hiába nem találkoztunk jó pár hete vagy hónapja, ugyanúgy tudunk beszélgetni, mintha napi kapcsolatba lennénk.

Van más ilyen volt kolléganős találkozó is. Azokat is imádom. Akkor is, ha van valami történés, pletyka, megbeszélnivaló, meg akkor is ha nincs semmi, csak élvezzük egymás társaságát. 

A fiam valamelyik nap rám írt, hogy nála vásárolt Rekop György (Showder Klub humoristája). Visszaírtam, hogy remélem mondtad neki: "mivel ismerlek, és nem a NAV-tól jöttél, így nem ütném be a pénztárgépbe..." De csak ennyit válaszolt rá: Hogyne... ☺

A férjem jelenleg Budapesten dolgozik, de naponta ingázik. Ezzel csak annyi a gondja, hogy hajnalba sokkal korábban kell indulnia nyilván, mintha helyben dolgozna. És akkor még ott van az is, hogy ha az autópályán baleset van, akkor előfordul, hogy jóval később ér haza. Sokkal fáradtabb, mint mikor nem kell utazgatnia, már nagyon várja, hogy ne kelljen Pestre mennie, mert így szinte mikor hazaér, már csak fürdik, eszik és alszik. Én nem bánom, legalább van időm olvasgatni, meg mindenféle olyan dologra, amire egyébként nem szokott lenni, ha nem ilyen fáradt. Amúgy kaptam tőle megint egy három hónapos kondibérletet.  Vagyis nem kondibérletet, hanem rávalót, 50.000. Ft-ot, hogy vegyek rajta magamnak. Jófej dolog tőle! Persze nem bíztam a véletlenre, már hetekkel a bérlet lejárta előtt nyafogtam... De szerintem neki is tetszik, hogy látja az eredményét a testedzésnek (ami mellé persze elengedhetetlen a diéta és a jó endokrinológus). Ismerősök, rokonok is megjegyzik (neki is), hogy "jól néz ki az asszony!" Ő meg büszke! Én meg annak örülök, hogy meg tudom oldani az edzést munkaidőbe. Nem tudom, hogy ez még meddig fog így menni, de ez egy áldás. Ma is és hétfőn is voltam kondiba. Így viszont pénteken nem kell ellógnom, mert fél 2-ig dolgozok, és utána megyek. Akkor nem kell leszállnom a futógépről 60 perc után, ha még úgy érzem, hogy jól esik és bírnám tovább is. Ma le kellett, mert vissza kellett érnem időbe.

Előtte egy kicsit lábra edzettem, hétfőn meg felsőtestre súlyokkal. Már néha eljátszok a gondolattal, hogy ha kiderül, akkor magához hívat a főnök és mit fog mondani. Illetve, hogy én mit mondok majd neki. De valahogy mindig arra jutok, hogy 1, ha mondaná is neki valaki, rólam aztán el se hinné. 2, ha el is hinné, nem akarna olyan helyzetbe kerülni, hogy konfrontálódjunk e miatt. 3, ha mégis felhivna és rákérdezne, azt hiszem azt mondanám, hogy igen, valóban így történt, de senkit meg nem károsítottam vele, a munkámat elvégeztem (ráadásúl jól), és mivel egy forint béremelést se kaptunk még idén, ez motivációs elismerésként kezelem :)

Egyébként nyilván látom a mérlegen, és észreveszem a ruhákon, de magamon nem annyira látom a változást, ezért előkerestem régebbi képet. Az egyik a legmagasabb súlyomnál készült, a másik tavaly szülinapomkor, ekkor már pár kiló lement, de tényleg csak 3-4, és melléraktam mostani képeket. 

Húúúú, tényleg fogytam!