Egyre simább

Múlt héten arról írtam, úgy tűnik, kisimulnak a dolgok. Persze itt nem az EKG görbémre gondoltam :) 

Nos ezen a héten úgy érzem, hogy egyre simább minden.

A férjem végre meggyógyult és már dolgozik. 

A fiam is jól van, ismét elkezdett streamelni a szabadnapjain. Mondjuk én jobban örülnék, ha inkább a sportba fektetné az energiáját, de ha most ezt élvezi és még pénzt is tud vele keresni, hát legyen. Beszélgettünk erről, főleg annak apropóján, hogy az egyik barátja azon gondolkodik, hogyan tudna fogyni. Próbálta rábeszélni a fiamat, hogy hajnalba menjenek együtt konditerembe, vagy este 8 után (munka után), hiszen 10-ig nyitva van a terem. De a fiam lesöpörte egyelőre az ötletet, mert azt mondta, hogy neki most a pihenés többet ér. Nem tud, nem akar  hajnalba kelni, és éjszakába nyúlóan se akar edzeni, mert akkor nem tudna elaludni és bizony másnap ha dolgoznia kell, akkor kipihentnek kell lennie. Valamelyest megértem. Tudom milyen. Ha egyszer majd rákattan megint, akkor meg le se lehet majd állítani, és akkor megint jönnek az extrém Spartan versenyek. A barátjának meg azt ajánlottam, hogy nyilván fontos a mozgás is, de kezdetnek jó lehet az is, ha elkezdi írni a yazio-t. Erre Ő: ó, tényleg, egy-két éve azzal fogytam 10 kilót, hogy írtam a yazio-t. 

A sportot én is nyomom ismét. Kaptam a férjemtől egy kondibérletet. 

Sőőőőt, egyből 3 havit. Mondjuk elég sok időmbe és energiámba került, mert már december óta nyafogtam neki, hogy vegyen már nekem... Nem mintha én nem tudtam volna megvenni magamnak... Teljesen másról van szó. Mivel férfiból van, ezért ha korábban edzeni mentem, ergo nem otthon töltöttem az időmet amikor Ő is otthon volt, akkor jött a megjegyzés, hogy persze már megint inkább kondiba mész..., már megint nem jössz haza munka után..., megint későn érsz haza..., stb. De így, hogy "férjemuram" vette meg, így nem nyafog, mert a 3 havi bérlet jó drága volt, és így már jó szemmel, elismerően nézi, hogy az assszony minden második nap edzeni megy és talán még büszkeséggel is eltölti, hogy neki köszönhetem mindezt. (Hadd higgye csak, hogy ez az Ő döntése volt. Hogy is szokták mondani? A férfi a fej, de a nő a nyak.) 

Tehát mivel az ő pénze áll benne, nehogy már kidobott pénz legyen... Így nem szólogat be, hanem elismerően veszi tudomásul, hogy nem feleslegesen fizetett ennyit. Amúgy pont Valentin napon kaptam a kondibérletet, de ez csak véletlen egybeesés, a férjemnek szerintem fogalma se volt róla, hogy aznap Valentin nap volt. De ezt megbocsátom neki, így nem is kell félnie, hogy így jár: 

Az edzést amúgy (még) imádom, remélem kitart egy ideig a lendület. A lábedzés jól megy, bár szakad rólam a víz, a felsőtest edzés (főleg kar edzés) hát hogy is mondjam? Szóval ott van hová fejlődnöm. Nem is tudtam, hogy ennyire gyenge a karom. Azt hittem nem az, hiszen jól tudok cipekedni, emelgetni. Na de itt a súlyokkal mintha más lenne a helyzet. De csinálom, mert a karomon lehet majd látványosabb az eredmény, hiszen jelenleg lötyögő felkarom, más néven integető hájam, vagy "konyhásnéni karom" van. :) 

A súlyzós edzés általában kb. 1 óra, de olyan gyorsan elszalad az idő, hogy kétszer is meg szoktam nézni az órát, hogy biztos már ennyi? Aztán felmegyek a kardió terembe, ahol levezetés általában 30 perc kardió. Ezt ajánlotta a doki. De tegnap és kedden is tök büszke voltam magamra, mert 40-45 perc alatt se fáradtam el a futópadon (bár izzadtam rendesen), és már nem csak emelkedőn sétáltam gyors ütembe, hanem néha bele is futottam pár percet. 

Imádom a futópadot. Persze a gyors séta még a favorit, de úgy legalább tudom mérni a pulzusomat és látom, hogy mikor vagyok fat burn fázisba, és azzal játszom, hogy lehetőleg a legtöbb ideig ott is maradjak, és ez most még szórakoztat.

De nem könnyű ám, mert könnyen átmegy cardióba vagy alacsonyabb pulzustartományba.  

Ja még annyit, hogy kicsit fura, hogy szinte én vagyok az egyetlen ilyen korú nő a kondi részen (a kardiógépeknél vannak hasonló korúak és csoportos edzésre is járnak velem egykorúak, de lent a súlyoknál nem láttam még egy velem egykorú nőt se - kivéve persze a terem egyik tulaját). Pasik vannak velem egykorúak, de a többség inkább fiatal. Igyekszem úgy súlyzózni a tükör előtt, hogy ne zavarjam a fiatalokat (ne takarjam ki) bru-ha-ha. Persze ez csak vicc, hiszen az egész falfelület tükör :) Aztán a felsőtestet edző gépekhez is úgy próbálok menni, hogy ott se akadályozzak senkit. Tegnap este viszont úgy alakult, hogy nem az a lehúzó rúd volt fent a szabad gépen, amit én akartam használni. Próbáltam kicserélni, de csak szerencsétlenkedtem, mert egyszerűen nem értem fel... A magasságomon sajnos nem tudok változtatni (mondjuk a jelenlegi súlyomhoz legalább. 2 és fél méter magasnak kellene lennem :D). Szóval ott szerencsétlenkedtem és végül csak kénytelen voltam a mellettem lévő fiatal srácnak integetni (mert be volt dugva a füle, gondolom zenét hallgatott). Amikor meglátta, hogy neki integetek, először nem értette mit akarok tőle, de utána olyan cuki volt, mert mikor megkértem, hogy segítene-e, természetesen azonnal ugrott és azt mondta, bármikor nagyon szívesen segít, csak szóljak. Szóval nem néznek ki a teremből a súlyom vagy a korom miatt, sőt még az is lehet, hogy van aki elismerően azt gondolja, nem semmi, hogy ilyen idősen, kövéren próbál változtatni.

Magamról egyelőre ennyit. 

A lányomék miután hazatértek a snowboardozásból, újult erővel fogtak neki a munkának. A lányom konkrétan egy véletlennek köszönhetően ebben a hónapban egy nap alatt több pénzt keresett, mintha a korábbi munkahelyén napi 12 órában dolgozna. Mikor a kolléganőmnek elmeséltem, csak annyit mondott, hogy szinte hihetetlen. Az történt, hogy egyik hétvégén a piacon vásároltunk, mint egyébként szinte minden hétvégén... :) A lányom vett coca-cola-s poharakat és az árusnál voltak márkás ruhák is. Többnyire nem eredetiek, de volt köztük 1-2 annak látszó is. A nagy kupacból 2 db-ot vett a lányom egy márkás felsőt a párjának és buliból egy 6 hónapos babára való márkás szoknyát (ez kb. akkora, mint egy zsebkendő). Semmi extra ránézésre, ráadásul ezt a pici szoknyát grátisz kapta. Aztán hazament, rákeresett a neten, és kiderült, hogy nagyon drága darab. 

Gondolta egy próbát megér, így hát meghirdette 10.000 Ft-ért. És már 1 napon belül volt is rá vevő. Számomra hihetetlen, hiszen egy kb. 15x20 cm-es ruhadarabról beszélünk. A vevő megkérdezte, hogy van-e több ilyen márkájú babacucca is? A lányom meg diplomatikusan válaszolt és körbejárta a beszerzési helyeit. Talált ilyen babacuccokat (bár elmondása szerint nagyon oda kell figyelni, mert a 80% nem eredeti) és írt a nőnek, mellékelte a kis ruhákról a képeket. Mindet kérte a vevő (ráadásul a keleti határ mellől utazott ide a ruhákért), így történt, hogy nagyon sokat keresett ezzel az egy üzlettel, kb. annyit, mint a munkahelyén az egy havi fizetése volt. És nem csak ezt az egy üzeletet sikerült összehoznia, ráadásul még nincs is vége a hónapnak, sőt egy hétig "szabadságon volt", amíg snowboardoztak. És akkor még ott van a munkanélküli pénze is. Bár én nem értem ezt, de neki valahogy nagyon jó érzéke van ehhez a kereskedéshez. Már kezdi intézni a vállalkozását, keresi a megfelelő könyvelőt, stb., mert bizonyos összeg felett adóznia kellene akkor is, ha magánszemélyként ad el dolgokat, vállalkozóként meg biztosított is lesz, és áprilisba mire lejár a munkanélkülije, szeretne vállalkozó lenni. 

A családról egyelőre ennyit.

A munkahelyen ma és tegnap alig van munka, de ez csak átmeneti, így van időm blogolni is. A kolléganő így legalább utol tudja érni magát. A főnök továbbra sem kedveli, de én már csak becsületből is védem, pedig néha nekem is kezd az agyamra menni az autisztikus dolgaival, meg azzal, hogy hisztirohamot kap, ha valami nem úgy alakul ahogy eltervezte, vagy hirtelen meg kell oldani valamit. A lényeg, hogy szerintem jól tolerálom. 

Most úgy érzem, hogy bár nem minden happy, de mintha kiegyensúlyozottabb lennék. Csak így tovább, soha roszabbat!