Eltelt ez is. Eltelt a karácsony, a szilveszter, az újév és ismét itt ülök a munkahelyemen...
Közben pedig azon gondolkodom, hogy jó-e ez így, vagy 50 felett adjam fel a jelenlegi "nyugdíjas állásomat", ahol egyébként elismerik a munkámat a tudásomat, megbecsülnek és szeretnek (csak azt gondolom, hogy nem fizetnek meg - bár a volt kolléganőkkel való decemberi találkozásnál szembesültem vele, hogy az én fizetésem kb. egy százassal több, mint az övék, pedig ugyanaz a cég...) vagy próbáljak meg váltani? Felvillant ugyanis egy lehetőség. Korábban már dolgoztam hasonló munkakörbe, mint ami lehetőségként adódna, csak nem is tudom... Bizonytalan vagyok. 50 felett új munka, új emberek, új dolgok, heti szinten ezer- vagy több ezer km feletti vezetés...., szóval pörgős munka lenne, ahol az ország más részébe is kellene járnom heti rendszerességgel másik három telephelyre is.
Néha azt gondolom, hogy meg kellene próbálni, aztán meg azt, hogy itt kényelmes. Sokáig vívódtam, végül tegnap eldöntöttem, nem pályázom. Ha egy tizessel fiatalabb lennék, vagy ha nem érezném jól magam a mostani munkahelyemen és ezért keresnék állást, akkor megpróbálnám. De így nem. Számításba vettem a serpenyő mindkét felét, miért vállalnék és miért nem. Végül úgy döntöttem, hogy maradok.
A lányom ugye tavaly felmondott, a héten (csütörtökön) dolgozik utoljára. A kereskedés nagyon jól megy neki, és terveiben szerepel egy vállalkozás beindítása valamint egy webshop létrehozása is. Még utána kell járni a dolgoknak, de most ez fog következni.
Mivel több napra elutaztak, így a kutyájuk nálunk volt. Nem is volt vele semmi gond, még jól is esett sétáltatni és egy kicsit foglalkozni vele.
A fiam nagyon sokat dolgozott, szinte szabadnapja se volt az elmúlt hónapba és a két ünnep között se, még szilveszter napján is be kellett mennie. Ez csak azért volt gáz, mert Ő volt a szilveszteri buli házigazdája. Érkeztek a barátai az ország számos pontjáról és így nem éppen kipihenve tudta őket fogadni, de beszámolója szerint a buli nagyon jól sikerült. A hozzávalókat én állítottam elő, szilveszter napján este fél 6-ig a konyhába voltam. Csináltam 3 féle pogácsát (malacpogácsát is),
aztán mindenféle sültet fatálon tálalva tésztasalátával, steak burgonyával, volt még hatalmas adag lencsefőzelék, csináltam egy nagy tepsi gesztenyés habos sütit és még volt két torta. Alig bírták felhordani a kocsiból mikor mindent elvittem. Ebből kifolyólag nagyon elfáradtam, az éjfélt se vártam meg, én bizony lefeküdtem és elaludtam. Tehát nem volt éjféli koccintás, se ereszd el a hajamat buli, főleg, hogy apával ketten voltunk otthon. Bár én vettem magamnak egy üveg light Baileys-t, de annak megbontására se került sor, csak másnap este.
A volt kolégákkal is sikerült találkoznom még az ünnepek előtt. Az utolsó munkanapon beültünk az egyik kávézóba. Én értem oda először, majd nem sokkal később csatlakozott még egy kolléganő. A pincér tök kedves volt, és nagyon készséges.
Kérdezte, hogy hányan leszünk? Mondtam, hogy kb. hatan-nyolcan. Azt mondta, hogy sajnos nincs olyan hely, ahová le tudna minket ültetni, mert csak egy négyszemélyes asztal van az emeleten, és egy távolabbi részen egy kétszemélyes. Persze nem hazudtoltam meg magamat, mondtam neki viccesen, hogy nem gond, majd úgy viselkedünk a hamarabb érkező kolléganőkkel, hogy kiürüljön a mellettük lévő négyfős asztal, és már meg is oldódik a dolog. Jót nevetett, majd azt mondta: Anikó néni olyan vicces :).
Bakker, akkor vettem észre, hogy de ismerős... És rájöttem arra is, hogy honnan ismerem. Egy korábbi munkahelyemről, ahol nyáron gyerekeket táboroztattunk. Azt hiszem, talán 8-10 éve táboroztattam őt és a testvéreit. Emlékszem a bátyjára és az öccsére is.
Olyan cuki volt, csinált nekünk helyet, összetolta az asztalokat és odapakolt nekünk 8 széket. Úgy tűnik, jó emlékei voltak rólam.
A munkahelyen az első három munkanapon nem volt betegberendelés, így hát más munkát kerestek nekünk. Irattárat pakolok a kolléganővel. Nekem kifejezetten jól esik, hogy pakolok, hajolok, jövök-megyek, szóval mozgok. Rájöttem, hogy mégiscsak valami olyasmi munka lenne jó, ahol nem csak ülök napi 9 órában.
Aztán persze mostmár kezd látszani az eredménye a tavalyi szakorvos váltásnak és annak, hogy komolyan veszem amit mond, és persze az orvos is komolyan veszi amit én mondok. A sok-sok éve jelentős problémát okozó pajzsmirigy gondok csökkentek és a testsúly is elkezdett valamelyest csökkeni. Na nem egyik napról a másikra, de az egy évvel ezelőtti súlyomhoz képest azért már elég jó. Remélem végre látszata is lesz a dolognak. Olyan rossz érzés volt, hogy mások zabálnak és nem híznak, vagy más aki odafigyel a kalóriára és a makrókra, az fogy. Én meg hiába számoltam, mértem nem változott a dolog. De most úgy tűnik, hogy végre talán jó a gyógyszerbeállítás, jók a véreredményeim és talán a túlsúly is kezd leolvadozni.
Mit is mondhatnék?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése