Ma dobta fel a Face, hogy 3 évvel ezelőtti emlékem a következő:
És tényleg, ma 3 éve vettem a kocsit. Vagyis ma 3 éve mentem érte. És ennek tök jó története volt akkor, amin jót nevettünk a kolléganőkkel.
Szóval az úgy történt 3 éve, hogy 2 órakor mehettem a kocsiért, a betegvizsgálatokkal kész voltam, már csak a papírmunka volt hátra, tehát nem volt más hátra, csak hogy elkéredzkedjek a főnökömtől. Felmentem hozzá az emeletre, de éppen nagyon "osztotta" az egyik kolléganő agyát, így hát úgy tettem, mintha csak a jelenlétit akarnám aláírni, és kisompolyogtam.
Lent a kollégáimnak elmeséltem, hogy mennem kellene 2 órakor, de nem tudtam beszélni a főnökkel. Nagyon jó fejek voltak, mondták, hogy menjek csak, ha véletlen keres, majd azt mondják, hogy most tudtam csak kiszaladni ebédelni.
Jött a lányom, kimentünk a kocsiért, a papírdolgokat elintéztük, megkaptam a kulcsokat, felpattintották a rendszámot, és kértem egy kis gyorstalpalót is, mert nem értettem, miért van 5 kulcs? Erre elmagyarázták, hogy azért, mert a sebváltó zárhoz is van. Én meg nem meghazudtolva magam, szőke nősen néztem, hogy micsodaaaaaaa??? Az mi, meg minek és hogy működik, stb.???
Megmutatták, elmagyarázták. Ha valaki tudja, akkor ne röhögjön, eddig én nem tudtam és kész. Most már tudom.
Beültem, beállítottam a legszükségesebb dolgokat (ülés, tükör, rádió, stb.) és éppen indultam volna, amikor rájöttek, hogy a cascóhoz körbe kell fényképezni az autót. Mondták, hogy tolassak vissza. Nem is lett volna ezzel semmi gond, de ebbe a kocsiba úgy van a hátramenet, amivel eddig nem találkoztam. Próbáltam így, semmi. Próbáltam úgy, semmi. Próbálta a lányom is, neki se ment...
Úgy röhögtünk, alig bírtuk abbahagyni.
A biztosítós csaj is mondta, hogy nem baj, ha ő is megpróbálja, mert addigra már minden "férfiember" távozott. Mondtam, próbálja csak, de neki sem sikerült :))))) Aztán csak addig bénáztunk, míg végül rájöttünk, hogy nem lenyomni és sebességbe tenni, illetve nem az ikonnak megfelelő irányba eltolni, hanem megemelni és úgy sebességbe tenni kell. Végre sikerült, és a nyerítést is abba tudtuk hagyni. Ekkora már a pasik is visszatértek, mert el nem tudták találni, hogy mi ilyen vicces.
Ekkor jött a következő döbbenet.
Szinte porszáraz a benzintank, tankolni kellene...De vajon eljutok-e a legközelebbi benzinkúthoz?
Az öcsém kollégája azt javasolta, hogy a lányommal együtt menjünk, és ha kifogy, a lányom pattanjon ki a kocsiból, mert neki tuti megállnak és még benzint is szereznek :)
De nem kellett ilyen cselhez folyamodnunk, sikeresen megoldódott ez is.
Gyorsan visszasomfordáltam a munkahelyre, és minden családtagot értesítettem, hogy nálam az autó!
Amint visszaértem, a kollégák jöttek, hogy nyugodjak meg (bár nem voltam ideges), hogy volt ugyan lent a főnök, de felkapcsolták nálam a villanyt, mintha ott lennék :)
Megköszöntem nekik, és ekkor mondtam el, hogy igazából azért kellett elmennem, mert vettem egy autót.
Erre megszólalt az egyik kolléganőm: "Hogy mit? Egy kocsit??? Na az fasza, én meg csak egy pólót vettem az ebédidőbe :)
Dőltünk a röhögéstől.
Aztán az emlékek után visszatérve a mostani mindennapokhoz.
A férjem pénteken éjjel rosszul lett. De a helyett, hogy szólt volna nekem (felébresztett volna), inkább mentőt hívott.
Nagyon felment a vényomása, annyira, hogy nem is tudta megmérni. Mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy az ő kis nyomi vérnyomásmérőjével próbálkozott, pedig van otthon profi vérnyomásmérő is, ami 280-ig mér. Na szóval bepánikolt, hogy itt vég, meg fog halni, agyvérzést kap, és ettől még inkább bepánikolt, szinte csak kapkodta a levegőt, ami vélhetően még tovább emelte a vérnyomását, és így gerjesztette a dolgot. Én arra ébredtem hajnali 1 óra körül, hogy csörög a telefonja, a mentőktől hívták vissza, (gondlom azért, hogy biztos nem téves riasztás-e), megint elmondta, hogy olyan magas a vérnyomása, hogy nem tudja megmérni, elismételte a címet, stb. Én meg majdnem agybajt kaptam, és nem a magas vérnyomás miatt, hanem azért, hogy mi a f.szért nem nekem szólt, kocsival 3-5 perc a kórház, öltözködéssel együtt is 10 percen belül benn lettünk volna. De azt mondta azért, mert egyrészt nem tudott gondolkodni, stresszebe volt és attól félt, hogy ha agyvérzést kap, akkor már legalább úton lesz a mentő... Na mindegy is, jött a mentő, elvitték, majd pár óta múlva hazaengedték, amikor valamelyest lehúzták a vérnyomását.
A munkahelyen semmi extra, bár lassan a kolléganő már engem is kezd idegesíteni. De védem ameddig csak tudom, meg segítek neki, de ez mégse mehet így a végtelenségig. Ma is pl. elkésett egy órát, mert a vonat lekéste a csatlakozást. OK, van ilyen, ezzel nincs is gond. De azzal már inkább, hogy amikor beér és látja, hogy várnak a betegek (rá várnak, hogy behívhassuk őket), nos akkor sem idegeskedik, fogja magát kimegy a mosdóba, felteszi a sminket, ezt-azt csinál, és még vagy 15-20 percet akkor is vár a beteg, amikor már itt a kolléganő, mert neki ez a tempója. Hét közbe továbbra se tudja megcsinálni az aznapi vizsgálatokat, általában két napos elmaradása van, amit csütörtök felé már nem igazán tudok tolerálni ezért fogom magam és besegítek neki szó nélkül. Dehát ez így mégse jó. A fizetésének egy részét nem nekem utalják, ha én meg tudom csinálni az én dolgomat akkor lassan neki is fel kellene pörögnie és valahogy legalább a napi feladatát megcsinálni. Na mindegy. Majd lesz valahogy. Szerintem egy idő után bele fogok fáradni a "segítésbe", meg mégse szokja már meg. Szóval nem lesz heti szintű a segítés. Ezen a héten pl. nem tervezem, hogy segítek neki. Már csak azért se, mert ez a hét az utolsó az évben amikor betegek vannak. Ha nem fejezi be, akkor még ott lesz neki a jövő héten 3 nap, amikor már nincs beteg, de még munkanap.
A fiamnál semmi extra. Dolgozik, és mivel nem sportol (előtte elég komolyan vette, Spartan race versenyek, felkészülés, stb.) azóta felszedett pár kilót. Nem vészes, de én azért látom :) Sokat dolgozik, a december nagyon húzós időszak neki, alig van szabadnapja, de így talán többet tud keresni :) Annyit azért megállapítottam, hogy valójában sokszor csak azért főzünk a férjemmel otthon, hogy a fiamnak tudjunk adni főtt ételt, hogy ne kelljen ezzel még este bajlódnia, hiszen reggel 9-től este 8-ig dolgozik.
Na, a főzésről meg... A férjem ugye nem tud keveset főzni, ezt már írtam korábban is. Tegnap is főzött és nem keveset. Tette ezt úgy, hogy ott volt még előző napról neki a tyúkpörkölt, nekem meg csülökpörköltet csinált. Szerintem egyébként rehabilitációs céllal főzött a nagy ijedség (a mentős sztori) után. Szóval bár volt otthon bőségesen ennivaló, azért nekifogott egy hatalmas adag levest főzni. JÓ, gondoltam a levest a fiam is szereti, a levet én is ehetem, és a férjem is sok levest eszik. De mikor kimentem a konyhába, éreztem, hogy valamit süt a sütőbe. Hát egy hatalmas bőrös sertéscomb szelet volt, amihez lencsefőzeléket csinált és panírozta a csirkemell filét. Csak álltam ott és nem hittem a szememnek. Ezt meg kinek? Ki fog ennyit megenni? De mivel éreztem, hogy ez tényleg pótcselekvés és rehabilitáció a számára, így nem fogtam neki veszekedni, ahogy egyékként ilyenkor szoktam, hanem írtam a lányomnak, hogy jöjjenek és vigyenek ennivalót. Persze pont ebéden voltak a párja édesanyjánál, de megigérte, hogy hazafelé bejönnek. Aztán fogtam magam felhívtam a fiam, hogy jöjjön át enni és úgy készüljön, hogy egy kicsit időzik is majd nálunk, mert elszaladok anyukámért és a vak nagybátyámért, elhozom őket is hozzánk és együtt ebédelünk. Így is lett, bár annak a rengeteg ennivalónak a töredéke fogyott csak el. Remélem ma már nem fog neki főzni a férjem. Sajnos a konyhaajtót nem tudom bezárni és eldugni a kulcsot, mert nincs a konyhán ajtó :)
Az étkezéssel kapcsolatban pedig a részemről a nagy hír, hogy elkezdett lefelé menni a súlyom. Az endokrinológus olyat mondott, amit más dokitól még eddig nem hallottam. Elmondtam neki, hogy igazából nekem nem szokott éhségérzetem lenni, csakhát enni kell ugye? Erre azt mondta, hogy akkor próbáljam meg, hogy nem eszek, csak akkor ha tényleg éhes vagyok, és csak annyit, amitől úgy érzem, hogy elég. Azért a biztonság kedvéért írjam az étkezési naplót, de ha úgy látszik, hogy ez hosszabb távon működik, akkor egy idő után már azt se kell. Tehát most csak akkor eszek, ha éhes vagyok. Vagyis valójában reggel eszek, mert úgy gondolom, hogy nap közbe úgyse nagyon lenne időm ha megéheznék, így megelőzöm azt, hogy éhes legyek, de ne tudjak enni. Ha hazamegyek és éhes vagyok, akkor még eszek egy keveset, de valójában majdnemhogy azt mondhatom, hogy a reggeli étkezés elég nekem. Ezt sokan nem hiszik és nem értik, de a doki elmagyarázta, hogy a betegségem miatt az emésztésem egyébként is le van lassulva, és még az is lehet, hogy a testem egyébként jól működne, tehát az a hormon ami az éhségért felel, lehet azért nem termelődik oly mértékben, mert még tényleg nem vagyok éhes. És ha csak azért eszek, mert kell, lehet ez az oka a hízásnak. Hallgassak a testemre. Ha éhes vagyok egyek, ha nem, ne egyek! Amikor anyukámnak elmondtam az volt az első kérdése: és ha egy hétig nem leszel éhes? - No de lásssuk be, ez nem valószínű! Ami még fontos, hogy ez csak addig működhet (a doki mondta), amíg nem jelentkeznek falásrohamok. De eddig nem jelentkeztek. Két hónap múlva kell visszamennem kontrollra az étkezési naplómmal. Eddig nagyon jól halad a dolog. Egyszer bűnöztem, amikor a férjem csülökpörköltet főzött. Nos akkor nem voltam éhes, de ettem egy merőkanálnyit (összekevertem savanyú káposztával) és bár nem volt sok kalória, de azt csak azért ettem, mert megkívántam, nem azért mert éhes voltam.
Fentiek miatt a súlyom is elkezdett lefelé menni. Mióta a doktornőhöz járok, 8 kilótól szabadultam meg. Ez persze még nem olyan látványos, tekintettel arra, hogy nem 50 kilóról indultam :)
Aztán mi is volt még? A lányoméknál sikerült leszigetelni a padlást, így sokkal kevesebbet kell fűteniük, érezhető a különbség.
Én finanszíroztam meg, és bár csak kölcsön kérte a lányom, de karácsonyra azt fogják kapni, hogy nem kell megadni azt a háromszázezer forintot. Úgyis az van megbeszélve, hogy nem veszünk egymásnak semmit karácsonyra. Így is lesz. Nem veszek/veszünk.
Ezt még mindenképp megörökítem. A lányom barátja buliba ment a hétvégén a kettlebell edzős csapattal. Kitalálták, hogy 70-80 évek stílusba nyomulnak. Fel is hívott a lányom, hogy van-e otthon mikrofonfej paróka? Nem tudom mit gondol rólam a lányom, hogy ilyeneket hordok otthon? :) Mondtam neki, hogy nem, nincs, de a partykellék boltba biztos van. Viszont a barátja nagyon ügyesen és olcsón megoldotta a dolgot. Bement az adományboltba, mert ugye nincs neki otthon 70-80-as évekbeli öltözéke se, gondolta ott hamarabb talál. És nem csak teljes szettet talált, de még parókát is. Este jöttek is, mert elkérte még a férjem nagyon-nagyon régi munkavédelmi szemüvegét is a szetthez. Döltünk a nevetéstől. Ráadásul, mielőtt jöttek tankolt is, és így ment be a benzinkútra. Érdekes hozzászólásokat kapott 😂Így nézett ki:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése