Az elmúlt bejegyzés elég negatívra sikeredett, de az még semmi ahhoz képest, ami azóta történt.
3 hete írtam, de azóta....
Csak kapkodom a fejem, hogy mivaaaaaaan???
Legyen már vége ennek a sz@r időszaknak! Meddig tart még???
Az történt, hogy 13-án amint visszatértem a szabadságról a kolléganőm elmondta, hogy szólt a főnöknek, hogy fel szeretne mondani. Az egyik korábbi munkahelyére megy vissza, mert ott 6 órába is dolgozhat. Elmondása szerint nem bírja az itteni napi 9 órát (meg ugye ott lazább is a dolog, lehet "lógni", itt a kormányhivatalba erre esély sincs). A munkája szerintem sokkal rosszabb lesz, és mikor már felmondott, talán kicsit meg is bánta, mert mondta, hogy mindig rosszul dönt, szerinte most is rosszul döntött, de már mindegy... Itt is felajánlották neki, hogy dolgozhat 6 órába, de hát már a másik helyen megígérte, hogy megy...
De nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a sógorom (vagyis a sógornőm férje) 18-án "eltűnt".
Nos Ő nem az az eltűnős fajta, nem az aki lelép a családtól. Ha nem dolgozik, akkor otthon tüsténkedik vagy elmegy horgászni. Valójában szinte minden nap elmegy horgászni.
18-án azonban úgy indult útnak, hogy mindent otthon hagyott, az iratait, a pénztárcáját és a horgászfelszerelést is. Mi nem tudjuk, hogy mi volt az indíték, bár hetente többször is telefonált nekik a férjem, szinte napi rendszerességgel beszéltek, de semmi problémát nem említettek, mondjuk elég messze lakunk egymástól, kb. 120 km-re, de ha mondták volna, hogy valami baj van, biztos megpróbáltunk volna segíteni, vagy megoldást keresni. Valami azonban nyilván nem volt rendben, mert 18-án dél körül kitették a Facebookra, hogy eltűnt és a rendőrségi bejelentés is megtörtént. (Mondjuk ha az én férjem elmenne otthonról reggel és délbe még nem érne haza, eszembe se jutna, hogy valami baj lehet, és biztos nem mennék a rendőrségre kerestetni. Ebből gondoljuk, hogy nyilván ott volt előzménye a dolognak, de most nem annak van itt az ideje, hogy erről faggassa a férjem a húgát.) Szóval bement a rendőrségre a sógornőm, el is kezdték keresni a férjét (nyilván először kimentek a házhoz a rendőrök) de aztán nem mondták, hogy 24 óra, meg hasonló, amit ilyenkor hallani lehet, hogy mire hivatkoznak, hanem azonnal elkezdték keresni. A rendőrökön kívül a polgárőrök, a horgászok, és az ismerősök is kutattak utána, de sikertelenül. A közeli helyek térfigyelő kameráit is megnézték, majd felkerült a police.hu oldalra is, mint eltűnt, ismeretlen helyen lévő személy.
Nem értettük mi történt. Én abban reménykedtem, hogy talán út közbe rosszul lett és mivel nincsenek nála iratok, így szállították kórházba és nem tudják értesíteni a családot, hiszen se telefon se iratok nincsenek nála.
Sajnos nem nekem lett igazam (mert hát ugye a rendőrök a kórházakat is felhívták, hogy szállítottak-e be hozzájuk ismeretlen személyiségű embert, de nem).
Másnap megtalálták, hajnalba egy sporthorgász talált rá a Tisza sodrása miatt jó pár kilométerrel arrébb.
A lánya 19-én, valamivel 10 óra után ezt osztotta meg a Facebook-on:
Kedves Ismerőseim, Apum barátai, az a rengeteg ismeretlen ember aki megosztotta az eltűnését!
Nagyon szépen köszönöm azt a mérhetetlen összefogást amit tegnap tettetek azért, hogy apukám előkerüljön! Rendőrség, vízimentők, polgárőrség, barátok, rokonok mindenki kereste… de sajnos nem jön többet haza!
Ma apák napja van… és sajnos nem mondhatom többet neked hogy Boldog Apáknapját!
Nagyon szeretlek Apu!
Nem nagyon lehet ehhez mit hozzátenni. Még ma se értjük, hogy MIÉRT? A temetés még odébb lesz, hiszen rendőrségi eljárás keretében vizsgálják az ügyet, ki kell zárni az idegenkezűséget és majd ha meglesznek a papírok, csak akkor lehet intézni a temetést.
Ja, persze ekkor volt a lányom barátjának is a születésnapja. 19-én. De hogy ne legyen semmi se jó, a fiú közben továbbra is depressziós, persze ezt Ő nem látja be. Lehangolt, semmihez sincs kedve, elmondása szerint minden szürke és nem igazán talál olyan dolgot, mely örömmel töltené el. De ha mondja neki valaki, hogy ez bizony depresszió, akkor kikéri magának. Na mindegy, az állapotára való tekintettel kérte, hogy az előző heti névnapjához hasonlóan a születésnapját se ünnepeljük meg idén. Természetesen tiszteletben tartottuk a kérését, de azért írtam neki pár sort, és ismét felidéztük a két évvel ezelőtti meglepi szülinapját.
Ezt írtam neki: Két éve ezen a napon ismertem meg anyukádat, amikor arra vártunk, hogy a "kerítés részleteit megbeszéljétek" indokkal jól meg tudjunk lepni szülinapod alkalmából. Anyukádnak akkor azt mondtam, hogy nagyon büszke lehet Rád, és ha nem lenne fiam, olyat szeretnék, mint Te vagy! Ezt most is így gondolom, még ha a mai "sültes tál" és egyéb személyes köszöntés el is marad. Boldog szülinap helyett most inkább azt kívánom, hogy emlékezz azokra a pillanatokra melyeket szívvel, lélekkel éltél meg. Kívánom Neked, hogy ilyen pillanatokból a jövőben is nagyon sok legyen, mert ezeket a pillanatokat a világ összes kincse sem tudja pótolni. Isten éltessen!
Szóval, csak hogy összefoglaljam: hónap elején meghalt a nagybátyám, majd eltűnt és öngyilkos lett a sógornőm férje, mélyponton van a lányom 5 éves kapcsolata, felmondott a kolléganőm, az egész család lehangolt.
Jaaaaa, 26-án volt a fiam és a férjem születésnapja....
De csak dátumilag, nyilván így nem tartottuk meg.
Tavaly az én születésnapom előtt egy héttel halt meg anyósom, most meg a fiúk születésnapja előtt egy héttel a sógor.
NADEMÁRTÉNYLEGMIVANMÁRELÉGVOLT!
Azt még nem is említettem, hogy a férjem ismét 3 hétig táppénzen volt, a főnöke nem túl jól tűri ezt, pedig talán 8 év alatt az autóbaleset, a karácsonyi kézműtét és a mostanin kívül nem is volt még beteg. De talán valami olyasmit mondott, hogy ha ez így megy tovább, akkor megválik a férjemtől. Persze nyilván nincs megijedve a férjem, hiszen máshol még többet is kereshetne, rendes bejelentéssel, de ezt már megszokta, azért nem akart eddig váltani. De felkészített, hogy ha a főnöke visszajön a nyaralásról és előveszi a táppénz miatt, akkor fel fog mondani.
Nem régen beszélt a férjem a húgával, és tegnap meglett a boncolás eredménye: vízbefulladás okozta agybénulás. Így most már el lehetett kezdeni intézni a temetést. 15-én lesz.
Nem, tényleg semmi panasz vagy ilyesmi, de mégis mennyi esélye volt, hogy pont arra a napra fog esni, amikorra két hónappal ezelőtt végre sikerült időpontot foglalni magánrendelésre az endokrinológushoz??? Szóval most mondhatom le a két hónapja foglalt időpontot, és ha szerencsém van, akkor talán 1-2 hónapon belül sikerül másik időpontot kapnom.
Pedig oda is nagyon mennem kellene, mert a terheléses vércukorvizsgálatot is megcsináltattam, amit kért az endokrinológus, és bizony nem jó eredményem lett.
Remélem ez már a mélyrepülés legalsó szintje, és innen már csak felfelé vezet az út!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése