Mindig csak a baj van vele... Mások ilyenkor pihennek, kikapcsolódnak, feltöltik a lemerült elemeket, de nekem ez valahogy nem szokott összejönni. És lám-lám, most se.
Nem is tudom hol kezdjem. Először is elérkezett végre idén az első szabadságom. Hurrá! Pénteken láttam meg a naptárba, ahogy előretekertem, hogy Norbert névnap lesz (lányom barátja), szóval gondoltam illene felköszönteni. Na hát ez marhára nem így lett.
De kezdjük az elején.
Nem tudom pontosan, hogy mi történt, de a lényeg, hogy a lányom 5 éve tartó kapcsolata egyik pillanatról a másikra úgy tűnt, hogy ennyi volt... Nem értettük, hiszen egy hete még minden OK volt, mi történhetett egy hét alatt?
A lányom szerint semmi, és Ő sem érti az egészet. A barátja egyszer csak elé állt azzal, hogy Ő már nem boldog és nem látja a közös jövőjüket... Mi van? Azt hiszem ledermedt a lányom, mert bizony nem érzékelt semmit, nem vette észre, hogy gond lehet/van. Komolyan mondom, az elmúlt 5 évben még csak nem is veszekedtek. Bár ez hihetetlen, de tényleg. Most meg a múlt héten még minden rendbe volt, aztán hirtelen "nem boldog"? Valamit éreztem, mert rákérdeztem tőle, hogy merre vannak. Erre azt válaszolta, hogy ő otthon, Norbi meg elment az anyukájához. Volt már ilyen máskor is, de rossz érzésem volt, ezért rákérdeztem: mi történt, hogyhogy egyedül ment? A lányom csak annyit válaszolt, hogy bejön hozzám. Jött is, nem akart sírni, de alig tudta visszatartani. Annyit mondott, hogy nem tudja mi van, de lehet hazaköltözne, ha jöhet. Már hogy a fenébe ne jöhetne? De mégis hogy vagy miért? Mi történt? Nem tudta Ő se elmondani, mert konkrét dolgot nem igazán mondott neki a párja, azon kívül, hogy már nem boldog.
Szóval így kezdődött a szabadságom.... Komolyan, olyan mintha mindig valami rossz történne ha szabin vagyok. Régebben mindig akkor betegedtem le, beállt a derekam úgy, hogy felkelni se tudtam, vagy olyan beteg lettem, hogy szintén az ágyat nyomtam, tavaly a szabadságom alatt halt meg anyósom, most meg ez? Már félek szabadságra menni.
Persze a férjem se hagyta szó nélkül, mikor hazaért. Felhívta Norbit, hogy mégis mondjon már valamit, hogy hirtelen mi történt? De nem igazán kapott választ. Elég ijesztő volt a dolog, mert ha van probléma, akkor lehet megoldás, de ha nincs konkrétum, akkor azt elég nehéz megoldani.
Én azt gondolom, de ez persze csak az én magánvéleményem, aminek lehet semmi köze sincs a valósághoz, hogy pszichésen teljesen kimerült. Ehhez kapcsolódik a fiam esete is, aki 1-2 nappal előtte mondta egy beszélgetésünk alkalmával, hogy szerinte szakemberhez kellene mennie, mert semminek se tud örülni. Kitűz magának egy célt, ami sok időbe, pénzbe, energiába kerül és mikor eléri, semmi örömérzete. Szerinte ez nem normális. És valóban, valóban nem normális. Ez már a depresszió. Lehet Norbinál is valami hasonló van, mert a testvére, aki szinte anyja helyett anyja, már március óta nagyon-nagyon rossz állapotba van, dolgozni se tud. Már a gyógyszereit se szedi, mert az szerinte tönkreteszi a máját, csakhogy így meg nem javul az állapota. Fél, hogy a munkahelyéről is kirúgják. Ez is aggasztja már nagyon régóta a fiút, erről beszélt is velem, hogy nagyon rosszul érzi magát ettől a helyzettől, mert a nővére csak sír, aztán bocsánatot kér tőle és arra kéri, hogy ne haragudjon rá. De hát ő nem haragszik, csak olyan tehetetlen és ettől nagyon rosszul van Ő is. Aztán persze túl van a 6 hetes kiképzésen, ami után volt egy hét szabadsága majd egy hét "munka". Ez is stresszeli, mert konkrét dolga nem volt és kezdődik a következő 6 hetes kiképzés. Szóval szerintem tökre összejöttek neki a dolgok. Ja, most mentek volna ugye Portugáliába is, amire már hónapok óta készült, de a kiképzés miatt ez is elmaradt, és a még egy csomó minden, szerintem ez is lehangolta. A lányom nem bántotta meg, nem vesztek össze, nem történt semmi olyan változás ami okot adhatott volna erre a dologra.
A névnapi köszöntés fenti okok miatt ugye elmaradt, de azért üzenetet küldtem neki, mert bár most valami gond van, ő akkor is az a jó lelkű gyerek, akit kedvelek. Bármi is lesz a jövőben akkor is jó ember.
Na mindegy.... A tegnapi napot a fiam által elhagyott szoba rendbetételével töltöttem. A festés óta ide voltak bepakolva különböző dolgok, pl. konyhai felszerelések, díszlécek, a férjem ilyen-olyan dolgai, stb. Szóval rendbevágtam a szobát, kipakoltam mindent és lakhatóvá tettem, hogy ha jön a lány, hát legyen neki hova. Bár azért reméltem, hogy nem lesz vége a dolognak egyik percről a másikra. De a rossz érzés azért azóta is ott munkálkodik bennem. Mert ha így a semmire így gondolta a fiú, hogy nem boldog és ennyi volt, akkor félek, hogy egyszer tényleg
Nem, nem, ilyet le se írok. Azért is meglepő számomra, mert Norbi egyébként tényleg tök korrekt, nagyon jó fej és egyenes ember. Talán jó, hogy szólt, hogy valami már nem olyan, mint régen, hiszen így lehet változtatni. Egy dolgot mondott konkrétan, ami szerinte nagyon nem jó, hogy ő mindig megy, a lányom meg szeret otthon lenni. De hát ez így volt az elmúlt 5 évbe is. Néha mennek együtt, de Norbi sokszor megy a lányom nélkül pl. falat mászni, hokizni, meg ilyesmi. Szerinte a barátaihoz se nagyon megy a lányom, ami nem jól esik neki (na hát ha ez a baj, ezt már hamarabb is mondhatta volna, ez nem egy olyan dolog, ami nem megoldható és rámenjen egy kapcsolat), meg a barátai se mennek hozzájuk... Hát ha ez kell, akkor legyen, ez is megoldható.
Tegnap többször is hívtam a lányom, nem igazán volt jó hangulatba, este azonban már azt mondta, hogy tudtak beszélni és szerinte meg tudják oldani a problémájukat. Közben Norbi anyukája is folyamatosan hivogatta, mert ő sem érti mi lett a fiával, imádja a lányomat és mindenkinek olyan hihetetlen ez az egész.
Szóval rá kellett jönnöm, hogy az aggódás soha nem szűnik meg. Ha már 30 éves a lányom, akkor is mindig van valami ami miatt aggódhatok. És itt nem arról van szó, hogy hazaköltözik, hiszen az csak egy dolog. Hanem arról, hogy ő valóban szereti ezt a fiút és nagy gyomros volt neki, hogy a fiú érzéseiben valami zavar támadt. Felmerült benne az is, hogy lehet van valami 3. fél, hiszen hogy jön ez az egész egyébként egyik napról a másikra? Remélem nincs harmadik fél és tényleg csak pszichés kifáradásról volt szó.
Pedig pont most mondta a lányom, hogy nemrég beszélte Norbival, hogy 2 éven belül szeretne babát, hiszen most töltötte a 30-at, és már több, mint 5 éve együtt vannak. Lehet ettől ijedt meg?
Fentiek miatt a névnapozás elmaradt és jövő hétvégén lesz a szülinapja, de vélhetően azt se fogjuk most úgy ünnepelni, mint az elmúlt években. A lányomnak ugyanis azt mondta, hogy nem akar vendégséget, nem akar sültes tálat és nem akar most semmit.
Mi meg tiszteletbe tartjuk.
És ha ez még nem lenne elég, anyukám bátyja is meghalt hétfőn, szombaton lesz a temetés. Szóval hát így telik a szabadság, már ha ezt így annak lehet nevezni, mert marhára nem pihenésről és kikapcsolódásról van szó, haenm stresszről, aggódásról és gyomorgörcsről.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése