Mint azt a kezdetekben már megírtam, hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy blogunk, melyet meg kellett szüntetnünk.... Engedve az emberi ostobaságnak és rosszindulatnak, valamint irigységnek nem is vitatkoztunk, megtettük.
De azért egy-két gyöngyszemet sikerült megmenteni.
Ezeket pedig nem szívesen hagynám a feledés homályába süllyedni, mert szerintem nagyon aranyos kis történetek, vagy csak egyszerűen tanulságosak. Ezért hát a lebukás veszélyét felvállalva ismét közzéteszem. Nyilván ebből kiderül, hogy kb. mivel is foglalkozunk. Persze csak azok számára, akik valaha is jártak ilyen helyen. A többieknek pedig elrettentő példának szánjuk! Főleg pályaválasztás előtt álló leendő diplomásoknak, akik a szociális területen szeretnének elhelyezkedni. Azt még mellékesen megjegyzem, hogy az összes diplomás közül mindamellett, hogy milyen munkát végzünk (sokan ezt még sokszor ennyiért sem csinálnák) mi keresünk talán a legkevesebbet, sőt még nyári, téli, tavaszi, őszi szünet sincs. Itt aztán mindig van valaki akinek segíteni kell, és nincs paraszolvencia, a cigánytelep közepén ahol még kenyér sincs, nem is elvárható. De mi nem is ezért csináljuk!
Szóval az egyik gyöngyszem még a múltból kolléganőm tollából:
De azért egy-két gyöngyszemet sikerült megmenteni.
Ezeket pedig nem szívesen hagynám a feledés homályába süllyedni, mert szerintem nagyon aranyos kis történetek, vagy csak egyszerűen tanulságosak. Ezért hát a lebukás veszélyét felvállalva ismét közzéteszem. Nyilván ebből kiderül, hogy kb. mivel is foglalkozunk. Persze csak azok számára, akik valaha is jártak ilyen helyen. A többieknek pedig elrettentő példának szánjuk! Főleg pályaválasztás előtt álló leendő diplomásoknak, akik a szociális területen szeretnének elhelyezkedni. Azt még mellékesen megjegyzem, hogy az összes diplomás közül mindamellett, hogy milyen munkát végzünk (sokan ezt még sokszor ennyiért sem csinálnák) mi keresünk talán a legkevesebbet, sőt még nyári, téli, tavaszi, őszi szünet sincs. Itt aztán mindig van valaki akinek segíteni kell, és nincs paraszolvencia, a cigánytelep közepén ahol még kenyér sincs, nem is elvárható. De mi nem is ezért csináljuk!
Szóval az egyik gyöngyszem még a múltból kolléganőm tollából:
Elnézést kérünk, meg sorry a
nagy csend miatt, de itt a szeptember, a hajtás…
Azt hiszem ezzel mindent
elmondtam a kollégáknak, a többiek meg csak képzeljék el, hogy vége a nyárnak,
és a kipihent tanerők visszatérnek.
Azért egy „gyermekszáj”
történetet hoztam. 
Óvoda, roma származású kisfiú
első napjai az intézményben. Az óvónő szerint édes, aranyos a srác, nagyon
igyekszik beilleszkedni. Mindez kellemes meglepetés számára, mert a szülők a
családlátogatás alkalmával nagyon „leírták” saját gyermeküket, többek között a
„csúnya száját”.
A gyerekek ebédelnek az oviban.
Gézuka -nevezzük így- mohón eszik, de igyekszik mindezt kulturáltan tenni.
Közben a többieket figyeli, másolja az ügyesebb mozdulatokat.
Amikor végzett,
csöndben tovább nézelődik. Tekintete megakad az egyik társán, aki nem eszik egy
falatot sem, csak ül az asztalnál.
Gézuka ficereg-mocorog, nagyon szeretne
valamit mondani.
Végül nem bírja tovább, az óvónőre néz, a társára mutat, majd
kijelenti:
-Ez meg éhen fog dögleni!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése