Gombás kávé, kórházi kálvária és egy készülőben lévő pletyi party


Ígértem, hogy írok a gombakávéról:

Szuper marketingcsoda, hogy ha valamit eléggé hájpolnak a közösségi médiában, akkor a prémium életmódra vágyók hajlandók kiperkálni érte egy kisebb vagyont. A reklámok azt ígérik, hogy a benne lévő oroszlánsörény gomba annyira fókuszálttá tesz, hogy akár integrált differenciálegyenleteket is meg fogsz tudni oldani (na jó, ez enyhe túlzás), a hasad meg leolvad, és hirtelen úgy nézel majd ki, mint egy fitneszmodell.

A valóságban persze az a helyzet, hogy ezek a csodaporok jó esetben tartalmaznak az instant kávé mellett némi gombaport, mégis eladják mindezt csomagonként 17 000 forintért. Az a duma meg, hogy „már egy hónapja isszák minden nap, de még a felénél is több megvan” - kamu, mert egy zacskónyi, ha csak napi 8 gramm kávét iszik valaki, az bizony pont 30 napra elég ezekből (egyébként fel is van tüntetve a csomagoláson, csak ugye a valóság meg a marketing az más téma).

Szóval inkább kikevertem a saját kis koktélomat otthon, ami annyira széles sprektumú lett végül, hogy a piac ezen szegmense valószínűleg betiltaná versenyhátrány miatt. Ha-ha-ha.

Mit tettem én a saját gombáskávémba?

Sós karamellás MyVegan Impact Pea Proteint (vagyis fehérjét)– ez furán hangozhat, de több ízt is kipróbáltam (csoki, vanília, stb.), és ez jött be, mert zseniálisan kiemeli a kávé ízét. Aztán került még bele kollagén, GymBeam Vegan Mushroom Blend - ez a gombakomplex (benne a BIO Oroszlánsörény kivonattal, Maitake, Shiitake, Reishi gombaporral, laskagomba-kivonattal, acerola porból származó C-vitaminnal és B12-vitaminnal). Ment még bele egy kis Zinzino Zinobiotic+ rostkeverék, GymBeam Daily Fiber, Inozitol, Swanson Full Spectrum Ashwagandha és egy adag Davidoff Crema instant kávé.

Az egészet összekevertem, és nem holmi nyolc grammal tolom, hanem tisztességes, 20-30 grammos adagokban egy tejeskávés pohárban, ötven fokos vízzel felöntve, kézi habosítóval felpörgetve. Azért ennyit, mert ekkora egy fehérjés adagolókanál, és előtte ugye fehérjés kávét ittam, pontosan ilyen adagban.

Az eredmény? Egy sűrű, krémes, latte-szerű ital, aminek a gombakivonatok miatt van ugyan egy kis földes, szúrós szaga, de az ízét nem befolyásolja, és teljesen függő lettem tőle. Imádom, és valóban, az agyam mintha élesebb lenne, a hagyományos kávét meg már nem is kívánom, csak szociális kávéivó lettem.

A fogyasztós, haseltüntetős reklámok persze nettó kamuk (vagy legalábbis az én hasam nem tűnt el, nem lett tőle laposabb), viszont az emésztést serkentő hatás az bizony működik! Jó, az elején volt egy kis extra gázképződés (magyarul: sokkal többet pukiztam). 

A netes reklámokban azt ígérik, hogy a kezdeti, intenzív pukiáradat és a vegyi fegyverként is bevethető záptojásszag két hét után varázslatos módon elmúlik... Hát... :) Nem feltétlen :). Azt is ígérték egyes reklámok, hogy az első két hetet a vécén töltöm, meg eldugítom a csöveket – na, ez sem igaz, katasztrófa nincs, de a bélműködésben határozott, pozitív változást tapasztalok.

Összegezve: imádom a gombás kávét, és már csak nagyon ritkán iszok hagyományos presszókávét (pedig korábban napi 3-4 kávét is elpusztítottam). Helyette ezt a sűrű, krémes, lattés csodát tolom, ezt is csak reggel és valóban egész napra elég. 

A másik téma, amiről még írni akartam, a lányom vőlegényének az amputált ujja és a vele járó kórházi kálvária. 

Lassan egy hónapja történt, augusztus 8-án, de nemhogy javult volna a helyzet, hanem egyre durvább lett. Naponta-kétnaponta járt kötözésre, és eleinte csak kissé, de most hétfőre már szó szerint dőlt belőle a genny. A fő problémát abban láttuk, hogy mindig az látta el a kórházban, aki éppen be volt osztva, így hát senki sem érezte a saját felelősségének, mindenki azzal a klasszikus mentalitással állt hozzá, hogy „nem az én dolgom”, szóval baszott rá magasról.

A hétfői sokkoló állapot után Norbi engem is felhívott tanácsért. A testvére is megtudta, Ő is teljesen kiakadt, és felhívta a pesti Honvéd kórházat. Én is beizzítottam a saját vonalaimat, szereztem egy helyi Honvéd kórházi főorvost, de mire leszerveztem, egy másik családtag már lebeszélte a traumatológiai osztályvezetővel is, hogy hozzá menjen. Hirtelen lett három komoly opció is, így most végre van felelőse a dolognak, és láss csodát: a helyzet egyre jobb és megnyugtatóbb.

Ami viszont elszomorító, hogy ez az egész történet tökéletesen tükrözi azt a fásult, nemtörődöm orvosi hozzáállást, amiről az ember hallani sem akar, amíg bele nem kóstol. Azt a pontot, amikor rájössz, hogy a beteg a rendszerben csak egy statiszta, egy adat, egy szám.

Na de mindegy is, mert jött a család igazi ereje: az összefogás, a telefonálgatás, a kapuk berúgása és a lobbizás. Mert ha az állami egészségügy bedobja a törölközőt, a család az, amelyik összezár, és addig megy, amíg meg nem találja a valódi megoldást meg egy emberséges szakembert. Némi idegesség, küzdelem és kitartás után a rémálom lassan a múlté, a történet pedig – bár rögös volt az út – megnyugtató fordulatot vesz. 

És ha már minden sínre kerülni látszik, talán végre egy baráti találkozó is összejön! Bár eddig nem sok reményt fűztem hozzá, hogy a négyes minden tagja összehozható, most úgy tűnik, 18-án hatalmas pletyi party veszi kezdetét. Mivel négyesben már olyan régen ültünk össze, hát... van mit kitárgyalni a világ dolgairól! :)

Megjegyzések