Ünneprontók ünnepe

 Március 8 - nőnap 

Már én is unom magamat, hogy nőnap alkalmával általában valami f@szság jut az eszembe.

Áááá, kiábrándító vagyok! Haragszok magamra, hogy miért gondolkodom ilyen hülyén, miközben tiszta szívvel öleltem meg a főorvost, aki a jogásszal és az egyetlen ügyintéző fiúval közösen hozták a virágot, amire még egy cuki kis üzenetet is tűztek... Én ezt kaptam: 

Annyira kedvesek voltak...

És azt is tudom, hogy hiába is kérném pl. a lányom párját, hogy ne hozzon nekem virágot nőnapra, mert Ő olyan, hogy akkor is hozna (mivel a neveltetése ezt diktálja neki - ő még az a hagyományos "úriember").

De azért csak leírom a bennem lévő reggeli "utálatos dögnek" a gondolatát.

Éppen vidáman öltözködtem, még egy kis sminket is feltettem, valamivel elegánsabb ruhát választottam, mint szoktam, mert mégiscsak nőnap, és a fiúk meg fognak köszönteni. Ők is szépen (szebben) öltöznek ilyenkor, szóval gondoltam illik megadni a tiszteletet.

Aztán az jutott eszembe, hogy ha végiggondolom, akkor ki is jár jól ebből az egész nőnapból? Mert a virágra, csokira költött pénz, mehetne más akár értelmesebb dologra is, és azok a férfiak, akik olyan helyen dolgoznak ahol sok a nő, nekik ez milyen plusz kiadást jelent...

Szóval éppen sajnálgattam magamba őket, mikor a háttérben arról beszéltek a tv-ben, hogy ugyanazért a munkáért (!!!) ez fontos, tehát ugyanazon munkáért, ugyanolyan színvonalon végezve egy nő legalább 20%-al kevesebb bért kap, mint egy férfi. Egyből bekapcsolt a fejembe a számológép...

Havi 20 %? Hmmm. Ez maximum azoknak jó, ahol a férfi dolgozik és a nő nem!

Mert ahol a nő is dolgozik, és mégis 20%-al kevesebbet keres, nos hát khmmm...

Tehát havi 20%, az éves szinten 240%, vagyis majdnem két és fél hónapnyi fizetéssel többet kap egy férfi, csak azért, mert 1-el kezdődik a személyi száma? 

Na hát akkor vegyék csak meg a virágot, meg a csokit, meg amit kell!

Mikor ezt megosztottam a kolléganőmmel egyből felhozta példának, hogy amikor Ő támogató szolgálat vezető volt, akkor a kisgyerekes nő ment el táppénzre és nem lehetett rá annyira számítani, mint egy férfire.

OK, ezt aláírom! DE! Egyrészt lehet, hogy a táppénzre menő kolléganő amikor ott van, még inkább meg akart felelni, ezért még jobban oda tette magát. Másrészt meg eszébe juttattam a kolléganőnek, hogy pl. neki nincs gyereke, így nem is ment soha táppénzre gyerek miatt, így is igazságosnak tartja, hogy csupán azért, mert neki 2-vel kezdődik a személyi száma, ezért 20%-al kevesebbet keres? Hát, erre már azt válaszolta, hogy ez igaz! De vehetünk más példát is, ha egy fiatal pár úgy dönt, hogy nem vállal gyermeket, vagy valami oknál fogva nem születik gyermekük, akkor is kevesebbet keres a nő, pedig nem fog a gyermekkel táppénzre menni. Vagy itt vagyok én! Felnőttek a gyerekeim, nem megyek velük (és magammal se) táppénzre, mégis vélhetően kevesebb a bérem, mint a hivatalba azonos paraméterekkel dolgozó férfi kollégáknak... Miért? 

Azt már csak hallkan jegyzem meg, hogy amikor a nő elmegy a beteg gyerekével táppénzre, akkor is hasznos munkát végez, hiszen ha nem szülnének a nők és nem ápolnák a gyermeket ha beteg, akkor ki is tartaná majd el az idősödő generációt? Szóval szerintem egy nő még akkor is többet érdemelne a GYES összegénél, mikor a kisgyermekkel van otthon. 

Amint ezen gondolkodtam, kaptunk egy üzenetet, egy videót a hivataltól a facén (amit ha jól látom, csak belinkeltek a kormány oldaláról). Biztos túl bonyolult lett volna minden női dolgozónak e-mailt küldeni, de mindegy is, mert ez is csak egy olcsó megoldás, (nem virágot kaptunk vagy nem pár óra szabadidőt, esetleg egy nap pihenőt nőnap alkalmából, mert a munkát el kell végezni, és a hivatali dolgozók jelentős része azért mégiscsak a rosszabbul fizetett női dolgozó). Legszivesebben oda kommenteltem volna a videó alá, hogy inkább egyenlő bért kérnék..., no de ugye nem lehet!

Szóval mindent egybevetve úgy gondolom, hogy abból a pénzből (évi két és fél hónap plusz jövedelem ugyanazon munka után) vegyenek csak virágot, meg csokit, meg mozibelépőt, meg sütit a kávézóba, meg tegyék csak oda magukat ne csak egyszer egy évben! Szóval ne csak nőnapon, hanem máskor is!

MERT MEGÉRDEMELJÜK! 

És azoknak akik ezt meg is teszik, tiszta szívből mondom: KÖSZÖNJÜK!!! 

Hiszen mint tudjuk, a férfi jutalma a NŐ, a nő jutalma pedig az a tudat, hogy Ő a jutalom 💓




Megjegyzések