Most valahogy úgy vagyok, hogy sehogy

 Voltatok már így? Kb. ilyen az energia szintem, de a baj az, hogy nem ma kezdődött... 



Fáj a fejem tegnap óta, de nem annyira, hogy gyógyszert vegyek be, de pont annyira, hogy ne érezzem jól magam. Tegnap a munkám is nagyon sok volt, aminek nem tett jót, hogy alig tudtam koncentrálni. Az egyik szakértői véleményt vissza is kellett kérnem, hogy kiegészítést fűzzek hozzá, mert az lemaradt.

Ma szerencsére nincs olyan terhelés és csak félnapot dolgozok. 

De rávettem magam, hogy a punnyadt közérzetem ellenére elmenjek a konditerembe. 



Hátha utána jobb lesz. Kár, hogy csak most jutott eszembe, hogy a kondiba van ingyen szauna is (ez új terem, eddig nem ide jártam, és a korábbiba nem volt). Nem hoztam magammal se fürdőruhát, se szauna törölközőt, szóval ma ez ki fog maradni. Pedig azt hiszem, hogy pont jól esne. Na mindegy, majd legközelebb.

Otthon semmi extra. A férjem dolgozik, még nem mondott fel, mert akivel menne ki dolgozni, az most két hétig itthon volt ( ingatlan örökés és egyéb ügyintézés miatt) szóval nem tudjuk, hogyan áll az Ausztriai munka. De mivel már jövő héten vége a hónapnak, gondolom, hogy az április elsejei kezdés így csúszik. 

A fiam ezerrel nyomja az edzést, reggel 6-kor szokott menni a terembe, ami nem messze van a munkahelyétől, oda 9-re kell átérnie, akkor kezdődik a munkaideje. Így reggel már letudja az edzést. Ez tőle nagy dolog, mert az a fajta, aki nem tud reggel felkelni. Mindig elaludt, elkésett, stb. Most meg nem csak felkel, hanem még edz is. Amíg nem nyitott ki ez a terem (múlt héten nyitott) addig meg hajnalba ment el futni és már reggel korán lefutotta a 12 km-t. Aztán ha tud, akkor megy a spartan edzésekre is, amit heti kétszer van este. Pár hete már ki akarja próbálni a falmászást is. A lányom párjának a barátja nyitot falmászó termet a városba, de eddig még nem sikerült összehozni, mert nincs ennyi szabadideje, hogy ennyi felé menjen. Hétvégente is szokott spartan edzés lenni, de az másfajta, akadálypályás. Szóval ezerrel edz megint.

A lányom továbbra is kereskedik, és egy véletlennek köszönhetően rájöttem, hogy lehet nem is úgy van az adómentesség, mint ahogy mi gondoltuk. Az SZJA törvény szerint ugye 600.000. Ft-ig a kisebb ingóságokból származó jövedelem éves szintem adómentes, nem kell bevallani, nem kell utána adót fizetni. Szóval odafigyeltünk, hogy ne lépje túl az eladási oldalon a családtagok bevétele ezt azt összeget. Aztán bizonyos dolog miatt utána olvastam és akkor jöttem rá, hogy a bevétel és a jövedelem nem ugyanaz. Szóval a bevétel az az eladott dolgok vételára. Ebből le lehetne vonni az igazolt kiadásokat (pl. a számlával igazolható eredeti vételárat), de ha nincs ilyen (hiszen ki őriz meg minden bizonylatot, számlát, stb.), akkor főszabály szerint a bevétel 25%-a számít jövedelemnek!

Ezt elolvastam vagy háromszor-négyszer, de mindannyiszor úgy értettem. Ezért elkaptam a jogászunkat, hogy mennyire penge adójogban? Hát nem volt nagyon biztos magába, de azért próbált segíteni. Közben hallotta ezt az egyik kolléganőm, akinek az anyukája könyvelő és felajánlotta, hogy megkérdezi. Fel is hívtuk, majd a kezembe nyomta a telefont kihangosítva, hogy mondjam el amit akarok, mert nem is érti miről beszélek. Szóval előadtam a gondolatmenetemet a könyvelőnek (aki egyébként nagyon penge és nem kezdő). Elmondtam azt is, hogy igazából az egyik eladási portál miatt merült fel a kérdés. És ahogy mondtam az általam értelmezett dolgot, hogy ugye a bevétel és a jövedelem nem ugyanaz - azt monda, hogy persze, csak ezt általában az átlagemberek nem tudják. Aztán mondtam ugye, hogy elvileg 600.000. Ft. jövedelemig nem kell adót fizetni magánszemélyként... - erre is azt mondta, hogy elvileg igen. Aztán előadtam, hogy akkor ezek szerint 2.400.000. Ft. összegig lehet eladni úgy, hogy ne kelljen utána adózni, hiszen annak a 25%-a a 600.000. Ft. Hümmögöt és azt mondta, hogy elvileg igen... :) Azért volt olyan jó fej, hogy megigérte, hogy állásfoglalást kér az ottani NAV-tól is, hogy azért biztos legyen a dolog, mert azt is mondta, hogy erre még ő se gondolt (bár nyilván azért, mert nem ilyen ügyfelei vannak, akik ilyennel foglalkoznak). De érezhető volt, hogy érdekli a dolog és lelkesült az ötletért. Aztán csak rákerestem egy ilyen kalkulátorra is, ahol bár azt írta ki, hogy attól függően, hogy rendszeres vagy nem rendeszeres az eladás, attól függően kell adózni, de ott is azt írta, hogy  2.400.000.Ft eladás után 600.000. Ft a jövedelem! Ez nekünk nagyon jó hír!!! És hogy ezt én derítettem ki, így meg aztán még inkább büszke vagyok magamra!


Persze azt a könyvelő is mondta, hogy ez csak akkor érvényes, ha valaki ezt kiegészítő tevékenységként főállása vagy nyugdíja mellett csinálja, vagyis a mellett ad el saját dolgokat. De pl. anyukám nyugdíj mellett simán kereskedhet ilyen összegbe... :) 

A lányom barátja meg ugye jégkorongozik (is, meg még vagy 6-8 féle sportot művel), szóval felkérték, hogy lenne-e kedve elvégezni egy edzői tanfolyamot. Azt mondta, hogy inkább a meccseket szereti, ahol ő is játszik, de be kell látnia, hogy egyre nehezebb összehozni és összetartani a csapatot (amatőrök, nem fizetett profik) ezért elvállalta, hogy kitanulja az edzőséget. Most ment Győrbe képzésre. Szerintem szuper edző lesz (gyerekcsapatnál), mert végtelen türelme és nagyon jó személyisége és mentalitása van. Azt hiszem, hogy imádni fogják a kis lúrkók, ha tényleg edző (is) lesz. Azt már csak én gondoltam hozzá, hogy akkor hátha jobban kedvet kap saját gyerekhez, ha ott sertepertél körülötte az a sok kis vagány gyerkőc... 

Mi is van még? Jaaa, jön a húsvét, ezerrel kellene takarítani meg ilyesmi. Múlt hétvégén azért nagyjából összerántottuk a lakást a férjemmel, a szerszámait és egyéb cuccait összepakolta, rendet tett az erkélyen, a konyhaszekrény is ki lett pakolva és kitakarítva, mondjuk ez főleg egy dugulás miatt történt, de a lényeg, hogy kész. Ablakot kellene még nagyon pucolni, de a tériszonyom miatt nekem ez nagyon nehéz, a férjem meg nem igazán ér most rá. De majd próbálom megoldani... 

Jaa, beruháztam a férjemnek és magamnak is 1-1 dormeo fedőmatracra. Azt kell hogy mondjam, megérte. Mióta megvettem év elején az okosórát, szoktam mérni az alvásom minőségét. Bizonyítottan jobban alszom, mióta van a matrac. Több a mélyalvás és kipihentebb is vagyok. Na jó, ma, most éppen nem, de egyébként jellemzően igen :) 

Csak ez a fránya fáradság, fejfájás és koncentrációs zavar múlna már el. Tele akarok lenni energiával, mint egy duracell nyuszi! 


Megjegyzések